Családi ház tervek – 5 dolog, amire mindenképpen figyelj

Családi ház tervek - 5 dolog, amire mindenképpen figyelj

Családi ház tervek – 5 dolog, amire mindenképpen figyelj

Mielőtt hozzákezdenél egy építkezéshez, valószínűleg vannak a fejedben olyan családi ház tervek, amik tetszenek neked, de legalábbis biztosan formálódik már valami. Nagyon nem mindegy azonban, hogy ezek mennyire találkoznak a te lehetőségeiddel, életformáddal. Ebben a bejegyzésben összeszedtem néhány pontba a családi ház tervek leggyakoribb problémáit, amikre ha nem fordítasz elég figyelmet, akkor megnehezítik, vagy adott esetben meg is hiúsíthatják az építkezést. Ha ezekkel eleget foglalkozol, akkor már jó esélyed van, hogy te már elkerülhesd ezeket a hibákat és úgy vághass bele a tervezésbe, hogy már egy kicsit más szemmel látod az egészet. (tovább…)

A mediterrán ház tervezésének létjogosultsága

Mediterrán ház terve, de mégsem

Mediterrán ház terve, de mégsem

A kilencvenes években, illetve a kétezres évek elején tetőzött a mediterrán ház trend, ami napjainkra már inkább elmúlni látszik. Ennek megfelelően akkoriban rengeteg ilyen lakóépület jelent meg Magyarországon, mivel az emberek a vasfüggöny mögül kiszabadulva először a pénztárcájukhoz mérten elérhetőbb helyekre utaztak nyaralni és az ott látottakat akarták újra átélni a mindennapjaikban. Valószínűleg ez is hozzájárult ahhoz, hogy sok település, különösen a tájkép tekintetében erősen védett régiók (pl. Balaton környéke) hamar megalkották a helyi szabályzásaikat. A rendszerváltás utáni vadkapitalizmusból hirtelen felemelkedett – aztán később sok esetben lecsúszott – tehetősebb réteg, aki egyáltalán tudott építkezni, a kultúra hiányában, de az egoja által rendszerint felülírta a településkép védelméhez elengedhetetlenül szükséges alázatot. Én magam is mindig idegennek éreztem a mi kulturális környezetünkben, de azóta változott bennem is néhány dolog, született bennem megértés a téma iránt. (tovább…)

A családi ház tervek egyéb alternatívái

Családi ház tervek alternatívái - hétvégi ház, vagy gazdasági épület

Családi ház tervek alternatívái – hétvégi ház, vagy gazdasági épület

Az építtetőim egy része olyan ház tervek készítése mellett dönt, ami kívül esik a belterületen. Ennek jellemzően vagy az az oka, hogy ki szeretne vonulni a természetbe, egy olyan környezetbe, ahol csend és nyugalom várja, vagy olyan gazdálkodó életvitelt folytat, ami csak külterületen lehetséges. Ritkább esetben előfordul – főleg Budapest vonzáskörzetében -, hogy csak ilyen helyen kap megfelelő áron telket. Az ilyen telkek jelentős részén nem lehet, vagy csak meghatározott méret felett lehet lakóépületet építeni, így sok esetben el kell gondolkodniuk azon, hogy milyen egyéb ház tervek jöhetnek szóba. (tovább…)

Az egyszerű ház előnyei és hátrányai

Egyszerű ház terve kenderből

Egyszerű ház terve kenderből

Ha valaki egyszerű ház építése mellett dönt, annak többféle oka lehet. Az egyik lehet, hogy muszáj az ár/érték arányt a végletekig kimerítenie, mert pl. nagy a család és fix a költségkeret. Az ilyen ember előtt is leborulok, mert az már sajnos nem mindennapi dolog, hogy valaki őszintén tisztában van a saját lehetőségeivel és nem akar többnek látszani. Ez egy kicsit már előre is vetíti a másikat, aki viszont már számomra sokkal érdekesebb, mert ő már eljutott odáig, hogy azért akar ilyet, mert az élete minden területén törekszik az egyszerűségre. Az egyszerű ház tehát annak a megnyilvánulása, ha valaki már nem akar többet elvenni a létezésről, mint amennyire feltétlenül szüksége van. (tovább…)

Az egyszerű ház tervek és a költséghatékonyság

Egyszerű ház tervek - kétszintes kenderház

Egyszerű ház tervek – kétszintes kenderház

Az egyszerű ház tervek a legjobb módjai a költséghatékony építkezésnek, mégpedig azért, mert ha okosan választjuk meg és hangoljuk össze a megfelelő rendszereket, akkor rengeteg anyagköltséget és munkadíjat lehet megtakarítani. Egy lakóház bekerülési költsége, már sokkal kevésbé múlik azon, hogy miből épül, mivel olyan energetikai és egyéb előírásoknak kell megfelelnünk, amik minden lakóháznak feltornászták a bekerülési költségeit. Itt nem csak a hőveszteségre/nyereségre kell gondolni, hanem az energiafelhasználás módjára is. Ez utóbbi – a gépészeti rész – az, ami leginkább megugrott az elmúlt években. (tovább…)