Generálkivitelezés

Dombház építése - dongaboltozat

Dombház építése – dongaboltozat

Az építőipari generálkivitelezés egy olyan szakma, ahol mind az ügyfél, mind a vállalkozó folyamatosan tanul. Aki nem hajlandó tanulni, az előbb-utóbb kiesik a rendszerből. Itt sokszor előadódnak olyan helyzetek, amelyek mindkét fél érzelmeire igencsak hatással vannak. Ez dombházak és ökoházak kivitelezésénél hatványozottan így van. Nem maga a szituáció az, ami minősíti az embereket, hanem az erre adott válaszaik. A kérdés az, hogy tudunk-e együtt mosolyogni a végén?

Fontos, hogy mindkét fél tisztában legyen azzal, hogy egy generálkivitelezés olyan folyamat, ahol mindig fogunk szembesülni előre nem meghatározható kihívásokkal és azzal is, hogy ezekre együtt kell tudnunk megtalálni a legjobb megoldást, úgy hogy közben nem veszítjük szem elől a célt.

Dombház - Falazás

Dombház – Falazás

Dombházakat és földtéglás rendszerű házakat kivitelezni nem egyszerű. Mivel sajnos kevesen vannak már, akik még nagy tapasztalattal rendelkeznek ilyen téren, így sokszor magunknak kell megszereznünk azokat. Ugyanez igaz a kenderházakra és minden természetes építőanyagra. Mi sem úgy születtünk, hogy ezeknek a birtokában lettünk volna, de az évek és több generálkivitelezés során az építkezéseken a folyamatos fejlesztések és kísérletezések eredményeképpen olyan értékes információkhoz jutottunk, amit bátran mondhatunk egyedülállónak a maga nemében. Ennek persze megfizettük az árát is nagyon keményen, de cserébe kaptuk a tudást és a tapasztalatot amelynek értéke számunkra felbecsülhetetlen és amely minden esetben erősíti a rendszerünket, mind a tervezési, mind a kivitelezési oldalon. Ilyen esetben ugyanis a két terület egymás nélkül nem működik.

Kenderház generálkivitelezése csúszózsalus technológiával

Kenderház generálkivitelezése csúszózsalus technológiával

És mi a cél? A ház megépülése? A közös élmények? A közös fejlődés? A tanulás? A példamutatás? Valami merőben új dolog létrehozása? Esetleg ezek együtt?

Valójában, mindenkinek a személyiségétől, neveltetésétől és helyzetétől függően más. A mi részünkről viszont az, hogy mindeközben jól érezzük magunkat és egymást a megrendelőt is beleértve és a vége tényleg az a bizonyos mosoly legyen.

Mivel családi vállalkozás vagyunk és úgy döntöttünk, hogy nem is kívánunk sokkal nagyobbra nőni, így egyszerre legfeljebb 3-4 építkezést vállalunk. Ezt is főleg Pest, Heves, Nógrád esetleg Jász-Nagykun-Szolnok megyék területén. Ehhez azért igyekszünk tartani magunkat, mert családos emberek vagyunk és mindannyiunknak (beleértve az alvállalkozókat is) fontos az egészséges egyensúly a munka és a magánélet között, egyik sem mehet a másik rovására. Ahhoz, hogy mindannyian hosszú távon tudjuk ezt örömmel és szívesen csinálni szükség van a feltöltődésre is, különben gyors kiégés és a minőség romlása a vége.

Legfontosabb alapelveink a generálkivitelezés során:

  • tiszteletben tartjuk az alkotás szellemi jelentőségét
  • csak komplett, minden szakágra kiterjedő kiviteli terv/bejelentési dokumentáció birtokában fogunk hozzá a munkához
  • ha változás van, akkor csak a megváltozott terv birtokában fogunk hozzá
  • folyamatosan kapcsolat működik a tervezési és a kivitelezési oldal között
  • amennyiben a tervezés is nálunk van, úgy garantált a szükséges információk átadása
  • a szükséges minőséghez ragaszkodunk, még akkor is, ha jelentős költségcsökkenéssel járna bármelyik fél számára, ha engednénk belőle
  • igyekszünk az építkezés során a lehető legkevesebb hulladékot előállítani
  • igyekszünk a lehető legtöbb helyi növényt meghagyni
  • folyamatosan fejlesztünk, ennek eredményeképpen a lehető legtöbb természetes anyagot használjuk
  • amikor hibázunk – mert néha mi is hibázunk -, akkor azt igyekszünk a legmegfelelőbb módon helyrehozni
  • rendelkezünk felelősségbiztosítással, mert a megrendelőnek és nekünk is érdekünk, hogy váratlan helyzetekben is legyen megoldás
  • mindent számlával és a hatályos jogszabályi környezet betartásával végzünk
  • folyamatosan ellenőrizzük az alvállalkozóinkat
  • nem megyünk bele árversenybe, mert a lehetőségeinkhez mérten legkedvezőbb árajánlatot adjuk, aminél kevesebbért nem tudunk dolgozni
  • nem tűrünk el olyan embereket az építkezésen, akik nem beszélnek magyarul, mivel így lehetetlen a kommunikáció, ami sok esetben létfontosságú.
  • csak kipróbált alvállalkozókkal dolgozunk.

Árajánlat kapcsán itt van néhány dolog, amit olyan építtetőink tapasztaltak, akik az „olcsóbbat” választották:

  • Kérdésem: Mennyi lett a végleges költség? Válasz: Már inkább nem nem számolom…
  • A kőműves a fal belső sugarát mérte fel kívülre, így 30 cm-rel kisebb lett a ház sugara és így egy szobával kevesebb lett… (Kör alakú háznál)
  • Nem koszorúba rakták az E-gerendás födémet (ezt én vettem észre tervezői művezetés keretein belül).
  • Nem tudtak kommunikálni az ukrán munkásokkal (a főnökük nem volt a helyszínen).

A fentiek mind annak köszönhetőek, hogy a „kivitelező”, aki jellemző esetben egy szimpla kőműves/”szakember” volt, nem látta át a tervet (nem tudott rendesen tervet olvasni), nem tudta, hogy mi miért van/mivel van összefüggésben, vagy egy-egy „változtatás” milyen további hatásokkal van a többi folyamatra.

Nálunk, az építkezéseken – generálkivitelezés esetén – adott a rendszeres mérnöki felügyelet, így nem sérülnek az építészeti értékek és a technológiai előírások. Ez garancia arra, hogy valóban az a ház épül meg, mint ami a terveken szerepel.

Generálkivitelező:

Kender-Terv Építő Kft.

3128 Vizslás, Kossuth Lajos út 76.