Az év építésze 2026 NMÉK

Az év építésze 2026 NMÉK

Idén egy másik kollégámmal együtt az év építésze kitüntető címet adományozta nekem a Nógrád megyei építész kamara. A téma a fenntartható építészet volt. Nem szoktam ilyen dolgokkal foglalkozni, de mivel a kiírás olyan volt, mint ha személyesen rám szabták volna – esküszöm, nem volt semmilyen ráhatásom a kiírásra – és egyébként is össze volt már rakva egy anyag a korábban a Magyar Építőművészet tematikus számához, ezért minimális időráfordítással megcsináltam a beadványt. Egy-két héttel később hívott is Fülöp Zsolt elnök úr, hogy én lettem az egyik nyertes és felkért, hogy adjak elő ebből az alkalomból.

Október 1-én tartottam meg az előadást a kamaránk tagjai számára, amit nagyon élveztem, mivel az utóbbi időben más elfoglaltságaim miatt nem nagyon volt alkalmam ilyesmire. Megtisztelő volt, hogy egykori tanáraim közül is voltak jelen, és az is nagyon jó volt, hogy többnyire értelmes, szakmailag releváns dolgokat kérdeztek. Ekkor kaptam meg a képen szereplő oklevelet és emlékérmet is. Ezúton is nagyon köszönöm és örülök, hogy egy ilyen kedves emberekből álló szinte családias hangulatú területi kamarának lehetek a tagja.