Egy családi ház terv nem feltétlenül attól lesz jó, hogy maga a ház jól néz-e ki, vagy nem, mivel ez sok szempontból szubjektív. Sokkal fontosabb, hogy a tervező mennyire lát előre, mennyire látja az adott építtető személyiségéből és körülményeiből a további életútját, valamint azt, hogy az adott ház mennyire fogja azt támogatni. Ha pedig mégis más úton indulna el, akkor mennyire tudja esetleg egy másik család életét szolgálni. Ehhez tapasztalat kell úgy az élet, mint a tervezés, az építés, vagy az ingatlanárak terén. Olyan tartós, józan irányelvek mentén kell tervezni a házat, ami önmagában hatással van annak az értékére. Ez legyen az alap.
Egy családi ház tervezés ma nálunk két fő részből áll: a vázlatterv/jóváhagyási terv, valamint az egyszerűsített bejelentési dokumentáció. Előbbi esetén főleg az alaprajzokra és a látványtervekre összpontosítunk, amíg végül megegyezésre jutunk a végleges formát és méreteket illetően. Utóbbinál már a kollégák (tartószerkezeti, épületgépész és épületvillamossági tervezők) is elkészítik a saját munkarészüket, valamint kidolgozzuk a szükséges részleteket.
Egy kenderház tervezés során sokkal több dologra kell odafigyelni annak érdekében, hogy a ház ténylegesen kenderházként tudjon működni. Az intenzív páraszabályzás és a nedvességtartalom hatására kialakuló jóval nagyobb hőtároló kapacitás könnyen elveszhet, ha a tervező nem a megfelelő anyagokat, felületkezeléseket, rétegrendeket, burkolatokat alkalmazza. A mész jelenlétéből fakadó agresszív környezet ellen nagy figyelmet kell fordítani a korrózióvédelemre is, amely a fém szerkezeteket/kapcsolóelemeket érinti. Faváznál ügyelni kell az esetleges dilatációs mozgások lehetségessé tételére, illetve figyelni kell a fa nedvességtartalmának folyamatos változásából adódó esetleges mozgásokra.
Sok építésznél, főleg nagyobb irodáknál a családi ház tervezés, mint feladat, nem túl előkelő helyet foglal el. Valahol érthető, mert arányaiban sokkal több munka van vele, sokkal több a változtatási igény, és a munka mennyiségéhez képest jóval kevesebbet is lehet érte elkérni, mint a nagyobb projektekért. Mégis van egy semmihez sem fogható szépsége a feladatnak. Adott egy család, aki – sok esetben élete legnagyobb befektetéseként – eldöntötte, hogy új otthont teremt magának. Mivel ideális esetben egy ember egyszer tesz ilyet az életben, ezért szeretné, hogy tartósan örömét lelje benne. Találnak egy szakembert, akit – ha jól teszi a dolgát – teljesen beengednek a mindennapjaikba. Ez egy nagyon intim kapcsolat, így komoly felelősséget is jelent.
A családi ház tervezés folyamata nagyon sok dolgot felszínre hoz, mert ilyenkor előbb-utóbb előre kerülnek a számok, amik általában nem hazudnak. Az őszinteség az egyik ilyen, mert ha már rögtön az elején nincs meg, akkor az később nagyon sokba tud kerülni. Ez itt is – mint minden más esetben – úgy kezdődik, hogy az ember saját magával őszinte, ami mellé pedig jó, ha társul némi alázat is. Mik a lehetőségeim? Meddig tudok abból elérni? Mennyire biztosak ezek rövid, közép, illetve hosszú távon? Milyen egyéb költségek vannak/lehetnek még amivel esetleg nem számoltam?