Mit hoz a jövő?

Aerogél - 1 cm elég 20 cm EPS helyett

Aerogél - 1 cm elég 20 cm EPS helyett

Egy a Facebook-on feltett kérdés kapcsán gondolkodtam el azon, hogy mi várható a jövőben az építészet területén. A kérdésnek része volt az is, hogy esetleg az emberek, majd elvonulnak a nyaralóhoz hasonló telelőkbe, amik kicsi alapterületű, de nagyon leszigetelt épületek. (tovább…)

Egy gazdasági bérgyilkos vallomásai

Arra az esetre, ha valakinek még illúziói lennének… Mindenképpen érdemes megnézni az alábbi kis filmecskéket, mert ekkor lehet igazán megérteni azt, hogy miért érdemes törekedni arra, hogy a lehető legkevésbé legyünk kiszolgáltatva a rendszernek. Ez a John Perkins nevű emberke aki az „Egy gazdasági bérgyilkos vallomásai” című könyv szerzője is egyben, mesél arról, hogyan tettek tönkre országokat, vették el a vagyonukat és adósították el azokat. Ha netán valaki összefüggést látna a jelenlegi helyzettel itthon, az kizárólag a véletlen műve lehet…

(tovább…)

Szalmaház a BNV-n!

CereDom Kft az Autonóm ház koncepcióval együttműködve mutatja be a Szalmaház építési technológiáját a BNV-n. 2010. 09.8-12-ig tart nyitva a Hungexpo területén szervezet vásár és kiállítás. (tovább…)

Önmérséklet

Nemrég nagyon megharagudtam két építési hatóságra (de inkább egy-egy ügyintézőre). Az egyikre azért, mert önmagának ellentmondó szabályozást hozott, és egyáltalán nem voltak segítőkészek a probléma megoldásában, a másik pedig egy rendkívül rosszindulatú hiánypótlást adott, majd amikor felhívtam őket egyeztetés céljából, akkor az igencsak okoskodó ügyintéző vitatkozott velem, hogy nem fogja elbírni a ház teteje a földet és hogy mellékeljek statikai számításokat. (Köztudott, hogy 5,40 fesztáv alatt nem kell). Az ember ilyenkor magát ellenőrzi először – hátha én tudom rosszul -, de több kolléga is megerősített, hogy jól tudom. Persze a számítások (meg a hasonlóan megépített szerkezet kb. 50 háznál is) engem igazoltak. (tovább…)

Az ébredés (The Awakening)

Egy újabb nagyon jó kis mozira bukkantam a minap a Hírhálónak köszönhetően, amit jó szívvel ajánlok mindenki figyelmébe.  A címe: Az ébredés (The Awakening). Először a szinkronos változatot kezdtem el nézni, de ott engem nagyon zavart, hogy közel egyforma hangerővel ment az eredeti és a szinkronhang, így hol erre-hol arra figyeltem. Nem sokkal később viszont megtaláltam magyar felirattal is, ami szerintem jóval élvezhetőbb. Ugyan nem kapcsolódik közvetlenül az oldal témájához, de valahol mégis. Nem rövid, kb. egy órás, de amellett, hogy hihetetlenül jól tudja megértetni a legfontosabbdolgokat, az animációi is szemet gyönyörködtetőek.

.

(tovább…)

Kis faház a Tisza-tó mellett – és a hatóság… – frissítve

Faház a Tisza-tónál

Ilyen lesz majd.

Kicsi munka, de annál kedvesebb. Egy igazi kis fa mézeskalácsházat kellett terveznem a Tisza-tó mellé, amelyet nyaralóként fognak használni. Bár a rendszer egy kicsit kötött volt, meg a bekerülési költségek is (kb. 1,5 millióból ki kell jönnie), azért úgy érzem, elég jól sikerült a végeredmény. Nincs benne semmi extra, semmi különlegesség, egyszerűen csak egy kis faház, ahová a tulajdonos hétvégenként horgászni, meg bográcsozni fog járni. (tovább…)

Kiviteli tervek

Sajnos a passzívház-dombház terve most áll, mivel ez év végén módosítják a HÉSZ-t amihez nekünk alkalmazkodnunk kell. Így fogtam magam és elkezdtem az egyik nemrég kiadott engedélyezési terv kiviteli tervét rajzolni. Ha már így alakult, akkor a nem szakmabéli olvasók kedvéért ejtek néhány szót arról, hogy mi is az a kiviteli terv.

(tovább…)

Új megjelenés, új funkciók

Folynak a háttérben a fejlesztések, aminek első látható jele a megújult külső. Hamarosan új funkciókkal is kibővül az oldal, úgyhogy érdemes lesz figyelni.

[poll id=”2″]