
Válóczy Balázs
Dombház építése a búzaföld közepén – képekben 2. rész
Újabb képek Tamás búzamező közepén épülő dombházáról. Itt már talán többet lehet látni és elkezd hasonlítani a majdani formájára. A képeken jól látszanak a fő fázisai egy dombház építési folyamatának. Továbbra is Tamás megjegyzései láthatók a képek alatt.
Dombház építése a búzaföld közepén – képekben 1. rész
Egyik építtetőnk – Tamás – vállalta, hogy bemutatja a háza építésének folyamatát képekben. A házat Hegedűs Zsolt tervezte. Tamás azt ígérte, hogy az építkezés előrehaladtával folyamatosan be fogjuk tudni mutatni a dombház építésének fázisait. Mivel én is járok ki időnként a helyszínre, ezért garantálom a képek folyamatosan érkezni fognak. 🙂 Tamás saját szavaival kommentálta a képeket:
Néhány régebbi írás
Közzétettem néhány korábbi írásomat az utóbbi napokban, amelyeket a felső menüből lehet elérni. Ezeket még korábban fogalmaztam meg, amikor, az Élőházak Program filozófiáját igyekeztünk meghatározni, valamint személyes építészeti hitvallásomat igyekeztem megfogalmazni. Bár azóta sok minden történt, azt hiszem, a lényeg mégsem változott.
Videó a Youtube-on Babinszkiék surányi dombházáról
A minap ezt a kis videót találtam Babinszkiék házáról. A kis filmet „Mezőmozi a szentendrei dombházról” címmel tették fel. Úgy láttam sok érdekes filmet csináltak, úgyhogy érdemes a többire is rákeresni és megnézni.
Építőipari Műszaki Engedély a szalmaházra
2009 november 15-től már a hatályos Eurocode szerinti előírásoknak és szabványoknak megfelelően lehet szalmaházat építeni (a korábban hatályban lévő MSZ 14800 helyett) az ÉMI által hivatalosan bejegyzett Építőipari Műszaki Engedély alapján. Az engedély jogtulajdonosa a CereDom Kft., így ha valaki szalmaházat szeretne építeni, akkor rajtuk keresztül tudja megszerezni az ehhez szükséges igazolásokat és technológiát. Bővebben
Hamarosan indulunk…
Célunk, hogy egy olyan oldalt hozzunk létre, ahol az alternatív építészeti és életmódbeli lehetőségek egyre nagyobb tárházát találja meg a kedves látogató. Nem kívánjuk előnyben részesíteni egyiket megoldást sem a másikkal szemben, inkább azt szeretnénk, ha minél több hasznos és hiteles információval szolgálhatnánk a keresőknek, ezzel segítve a környezet és kultúra iránt felelősséget és elkötelezettséget érző gyártókat, tervezőket. Meggyőződésünk, hogy összefogással, egymás kölcsönös segítségével sokkal többet tudunk elérni, mint külön-külön.