parasztház
Hosszúkás ház tervek keskeny telekre
Egy keskeny telek általában sok kötöttséget jelent a beépíthetőséget illetően. Mivel ezeknek az ára általában alacsonyabb, ezért sok esetben az építési költségekkel szemben is az egyszerűség, a költséghatékonyság az elvárás. A hosszúkás ház tervek keskeny telekre mindenképpen optimálisak, jellemzően oldalhatáron állnak azért, hogy az előírt oldalkert távolság is meglegyen. A keskeny kialakításból adódóan kisebbek a tartószerkezeti fesztávok, kisebb keresztmetszetek kellennek, ezért az építőanyag oldalon is megtakarítást jelentenek.
BővebbenMegvalósult ökoház vályogból- Tényő
Régóta tervezem, hogy a megvalósult házakat is összegyűjtöm az oldalra, hát itt az első. Ezt kb. 10 éve terveztem és 1-2 évre rá indult el az építés. A kivitelezést az építtető saját hatáskörben intézte, és meglehetősen igényesre sikerült.
BővebbenHogyan csinálhatunk egy kockaházból hollókői parasztházat? – Így
Egy évekkel ezelőtti történet kezdett el valósággá válni az elmúlt hetekben, amikor édesanyám egyik régi kollégája, aki hollókőről származik megkeresett, hogy egy pályázathoz készítsem el a házuk átalakításának tervét. A meglévő ház egy tipikus 50-es 60-as évekre jellemző vályog kockaház, ahol az volt a cél, hogy a lehető legkevesebb bontással a legkedvezőbb eredményt kaphassuk. Bővebben
Amiben segíteni tudunk
Szolgáltatásaink:
Tervezés és kivitelezés:
- családi házak
- kis középületek
- ökoházak
- dombházak
- parasztházak
- kenderházak
- önellátó házak
Miért minket?
Alapelveink:
- észszerűség
- költséghatékonyság
- természetes anyagok használata
- energiatakarékosság
- tradíció tisztelete
- ökologikus megoldások
- értékállóság
A megvalósult házakról mondták:
„Jó lett a ház mert jó volt a terv”,
„Ilyenkor -nyáron – azért szellőztetünk, hogy ne legyen bent túl hűvös”
„Csak decemberben kezdtünk el fűteni, de csak amikor nem sütött a nap.
Parasztház jellegű családi ház Galgahévízen az Ökofaluban
Hétvégén Galgahévízen voltunk. Ha már ott jártunk, megnéztünk egy megvalósult családi házat, aminek 2012 elején készült el a terve egy „küzdelmes”, de mindkét fél szempontjából építő tervezési folyamat eredményeként. Ma már szinte nevetségesnek tűnnek azok a dolgok, amiken harcoltunk a megrendelővel és most már szerintem egy mosollyal elintéznék egy hasonló helyzetet. A ház viszont nem ettől jó, hanem attól, hogy rendkívül jól működik. Bővebben
Módosított terv – Tényő – a nádtető előnyeivel
Múlt héten ment be a hatósághoz a korábban Tényőre tervezett nádtetős parasztház módosított változata. A megrendelő helyzete időközben némileg megváltozott, ezért az ő kérésére elhagytuk a gazdasági épületrészt és a házat is kétszintesre és jóval egyszerűbbre (költséghatékonyabbra) formáltuk át. Igazából ez előnyére vált, mert energetikai szempontból így jobban ki tudjuk használni a nádtető előnyeit és a lakótér (fűtött) is kedvezőbb a hőveszteség oldaláról nézve. ez azért van így, mert egy kétszintes háznak jóval kisebb a fajlagos (négyzetméterre vetített) lehűlő felülete, mint egy földszintesnek. Bővebben
Parasztház jellegű autonóm családi ház és melléképület terve – Tényő

Parasztház – Tényő – homlokzat az utca felé
Többször megkaptam már a kőművesektől, hogy vesznek nekem egy vonalzókészletet karácsonyra, mert nem tudok egyenes vonalakat húzni. Ez nem igaz, mert időnként igenis szoktam. Ennek kitűnő példája ez a ház is, ami egyébként egy majdnem teljesen autonóm ház lesz, és akár teljesen autonómnak is tekinthető, ha csak az energiaigényét nézzük. Köszönhető ez annak, hogy egyedül az elektromos hálózatra lesz rácsatlakoztatva de ott is csak azért, hogy ne akkumulátorcsomagnak kelljen tárolnia azt a megtermelt energiát, ami a ház igényét teljesen fedezi. Természetesen ez is természetes anyagokból épül, közel a természethez, de a mi esetünkben talán ez már természetesnek hat. 🙂 Bővebben
Teljesen autonóm ház terve (Mogyoród)
A mogyoródi építési tervet januárban adtuk be engedélyeztetésre. Bár időben elhúzódott az eljárás, de előre azt nem tudhattuk mi sem, és a hatóság sem, hogy olyan vízbázis van a területen, mely komolyabb engedélyek birtoklását igényli.
Továbbá hivatalos jegyzőkönyvet is kér a hatóság a földtégla mérési vizsgálatairól, amit földmunkák kellett, hogy megelőzzenek, mivel a mintát ki kell emelni hozzá a megfelelő rétegből.
A terv érdekessége az a teljes sziget üzemen felül,
hogy félig dombház, félig normál ház. Bővebben
Egy vályogház inkarnációja?
- Parasztház-Pázmánd utcai oldal
Még a nyáron keresett meg egy kedves házaspár, hogy szeretnének egy olyan házat, ami mind az anyagait, mind a koncepcióját tekintve élő. Akkor még nem dőlt el, hogy dombház lesz vagy igazi magyar hagyományok szerinti parasztház, de amint elkezdtünk egyeztetni, kiderült, hogy inkább az utóbbi az, ami mindannyiuknak megfelel. Ki is mentem velük megnézni egy telket, amin állt egy ház, amelynek volt egy új része és volt egy régi vályog is amit elbontottak volna, de végül nem tudtak megegyezni a tulajdonossal, úgyhogy inkább egy másik régi romos vályogházat vettek meg ugyanabban az utcában. Bővebben
Alacsony energiaigényű palóc ház Palócföld határán – öko anyagokból

Magyar ház – palóc ház Galgahévízen-délnyugati oldal
Még a tavasszal érkezett a felkérés ennek a családi háznak a megtervezésére, aztán valahogy tavasz végére-nyár elejére el is készült a vázlatterv, majd nemrég érkezett a jelzés, hogy csináljam meg az engedélyezési tervet is. Ami viszont érdekes, hogy a ház Galgahévízre, mégpedig az Ökofalu területére fog megépülni. Bővebben