Nádtetős vályogház (ökoház) Tényőn

Nádtetős vályogház (ökoház) Tényőn – fotó Veranda Magazin, tervezte: V.B.

Régóta tervezem, hogy a megvalósult házakat is összegyűjtöm az oldalra, hát itt az első ökoház. Ezt kb. 10 éve terveztem és 1-2 évre rá indult el az építés. A kivitelezést az építtető saját hatáskörben intézte, és meglehetősen igényesre sikerült.

 

Ennek az ökoháznak a falai vályogból készültek (Forrástégla), kivéve a föld alatt lévő részeket, ami égetett B30 és kisméretű téglából. A tető nádtető, amit – ha jól emlékszem – holland technikával készítettek. A födém látszógerendás pórfödém. Amikor utoljára személyesen láttam a házat, még nem volt kész teljesen a környezet rendezése. Később, amikor a Veranda Magazin egyik kedves munkatársa felhívott, hogy épült-e meg valami jó tervem akkortájt, én ezt a házat ajánlottam, mert addigra már a kert/környezet is elkészült. Az itt látható képek is tőlük vannak.

Beltér látszógerendás fafödémmel - fotó Veranda Magazin, tervezte: V.B.

Beltér látszógerendás fafödémmel – fotó Veranda Magazin, tervezte: V.B.

Az épület kétszintes, beépített tetőtérrel, ahol a fenti vizesblokk mellett két szoba kapott helyet. Alulra került a nappali-konyha étkező tere, a vizesblokk, valamint egy hálószoba. A ház folytatásában a föld alá nyúlva egy téglaboltozatos pincében ér véget. A pince előtt egy fedett, kültéri nyári konyha kapott helyet, innen lehet lemenni pár lépcsőfokon a pincébe is. Felette utólag, az építkezés közeben lett kialakítva egy vendégszoba.

A telek az északi irányba lejtésével nem volt a legideálisabbnak mondható, de a tájolással igyekeztünk a lehetséges legtöbb szoláris nyereséget kihozni, az adott paraméterek között. Ezt a hátrányt viszont sokszorosan kárpótolja az erdő közvetlen szomszédsága és a festői környezet, amit szintén figyelembe vettünk a tervezésnél.

Nyárikonyha kemencével - fotó Veranda Magazin, tervezte: V.B.

Nyárikonyha kemencével – fotó Veranda Magazin, tervezte: V.B.

A kedvező energetikai jellemzőkhöz a 20 cm kőzetgyapot szigetelés és a méretezett vastagságú nádtető jelentősen hozzájárul. Utóbbi a tetőtér kellemes klímáját nyáron is biztosítja mindenféle hűtés nélkül. A tetőn lévő ablakok is úgy lettek kialakítva, hogy a nyári időszakban árnyékoljanak, a téli alacsony szögű napot viszont beengedjék, amennyire lehet. A ház belseje úgy lett kialakítva (amit már több helyen is megcsináltunk), hogy egy galária segítségével a lenti kályha által megtermelt hő a felső szinten is hasznosuljon.

Összességében szerintem nagyon jól sikerült az épület, amiben az építtető igényességének kiemelt szerepe van. Hatalmas köszönet érte, mert nehéz szavakkal leírni azt az örömöt, ami egy terv ilyen szintű megvalósulása jelent nekem.