kivitelezés
Kenderházat építettünk Budakalászon

Idén nyáron adtuk át ezt a kenderházat amit Budakalászon építettünk. Ez az első olyan generálkivitelezésünk, amit már szigorúan immár családi vállalkozás keretein belül vittünk végig. Magát az építési rendszert a Kenderház Magyarország (New Hemp) biztosította, a tervet egy külsős tervező készítette, aki az építtető kérésére tervezte át a házat hagyományos téglaházról kenderházra. Ebben a Kenderház Magyarország szakembergárdája volt a segítségére. Sajnos így is maradt néhány hiba, de a rendszer ismeretében ezt elég jól tudtuk korrigálni.
BővebbenAutonóm családi ház költséghatékony megoldásokkal
A józanságot szintén nagyon jól mutató ház készült el már tavaly, de még kisebb munkálatok voltak idén is. Még vannak kisebb-nagyobb elvégzendő feladatok (pl. a növényeknek még terülnie kell, meg még a korlátok is hiányoznak kívül), de a lnyeg és a működés már látható és tapasztalatok is vannak. A jó működés elsősorban annak köszönhető, hogy az építtetők nagyon figyelmesek voltak és sok mindennek utánajártak, majd kiválasztották a leghatékonyabb megoldásokat. Mindemellett szokásunk szerint olyan megoldásokat is használtunk, amik ma nem feltétlenül általánosak egy családi ház tervezés esetében. Bővebben
Kiviteli tervek
Sajnos a passzívház-dombház terve most áll, mivel ez év végén módosítják a HÉSZ-t amihez nekünk alkalmazkodnunk kell. Így fogtam magam és elkezdtem az egyik nemrég kiadott engedélyezési terv kiviteli tervét rajzolni. Ha már így alakult, akkor a nem szakmabéli olvasók kedvéért ejtek néhány szót arról, hogy mi is az a kiviteli terv.
Miért nehéz jó kivitelezőt találni?
Több építtető, aki valamilyen szempontból nem „szokásos” házat épít, igencsak küzd azzal a feladattal, hogy kivitelezőt találjon. Ez így van dombházak, vályogházak, faházak, szalmaházak esetén egyaránt. Miért van ez? Bővebben