Családi ház generálkivitelezés ökologikus szemlélettel – íves kenderfal építése (favázzal)
Egy családi ház generálkivitelezés nem csak attól lehet ökologikus, hogy ökoházat építünk, hanem magától azzal a szemlélettől is, ahogyan csináljuk. Ez azt jelenti, hogy magát az építési folyamatot is úgy alakítjuk, hogy azzal a lehető legkevesebb hulladékot termeljük, vagy akár már az építés során újra is hasznosítunk bizonyos anyagokat. A saját ház építésénél például a támfalakhoz használt „egyszer használatos zsaluanyagokat az építkezés közben többször felhasználtam (állványhoz, csúszdához, kenderzsaluhoz stb.), de ugyanez igaz a faanyagokra is. Igazából fahulladék az csak nagyon minimális van, az előbb említett okokból kifolyólag, de azt is el fogja majd égetni a tömegkályha. (tovább…)
Egy családi ház építés költségeit nem az befolyásolja leginkább, hogy milyen anyagokból építed, mivel a gyártók jellemzően egymáshoz igazítják az építőanyagok árát. Sokkal inkább az számít hogyan. Még inkább hatással van rá, hogy milyen hozzáállással kezdesz neki és mennyire készülsz fel rá fejben. Sokat tudunk segíteni mi tervezők is, de mégsem mondanám, hogy mi vagyunk a kulcs, mert sokkal inkább te magad. Azért mondom ezt, mert a döntést mindig te fogod meghozni. Az alábbiakban néhány pontba szedtem, hogy mik azok a döntések, amik segíthetnek neked. (tovább…)
Az építkezés mindig drága. Egy családi ház generálkivitelezés is nagyon drága. Ennél csak az lesz drágább, ha te magad építed meg, kapcsolatok és tapasztalat nélkül. Természetesen, aki ezt olvassa, az mindenki kivétel egészen addig míg az építkezés végén – ha egyáltalán sikerül befejezni – minden felmerült költséget őszintén össze nem ad. Ilyenkor szokott kiderülni, hogy a tényleges építési költség, jobb esetben sem alacsonyabb, mint ami a generálkivitelezésre adott ajánlat volt – rosszabb esetben nagyságrenddel több. Ennek a jellemző oka nagyon egyszerű.