Egy családi ház terv az építőanyagok és technológia kiválasztása mellett, arról is szól, hogy az ott élők lehetőleg jól érezzék magukat a házban a megépülést követően és minél inkább élvezzék azt. Az egy dolog, hogy az építész tervező igyekszik minden hagyományos eszközt bevetni, hogy ez így legyen – ilyenek például a kellemes megjelenésű építőanyagok, felületek, a kellemes/megnyugtató geometriai formák -, de ugyanakkor van ennek egy olyan része is, amit szavakkal nem lehet igazán megfogalmazni. Ezt leginkább csak érezni lehet. (tovább…)
Nádtetős vályogház (ökoház) Tényőn – fotó Veranda Magazin, tervezte: V.B.
Régóta tervezem, hogy a megvalósult házakat is összegyűjtöm az oldalra, hát itt az első ökoház. Ezt kb. 10 éve terveztem és 1-2 évre rá indult el az építés. A kivitelezést az építtető saját hatáskörben intézte, és meglehetősen igényesre sikerült.
Parasztház (családi ház) építése természetes anyagokból
Ezt a bejegyzést már több, mint egy éve írom, úgyhogy most már véglegesítettem. Befejeződött ennek a háznak az építése is, ahol a kivitelezőnk, A-tól Z-ig minden munkát vállalt, tehát a megrendelő egy teljesen költözhető állapotot vett át idén januárban. A munkálatokat némileg lassította, hogy az elektromos vezeték bekötésére több, mint három hónapot várunk (tavaly augusztusra ígérték és december elején már be is kötötték). A jövőt tekintve az ELMŰ-ÉMÁSZ nak kívánjuk, hogy a bekapcsolást is olyan gyorsan végezzék majd, mint a kikapcsolásokat… Bár itt ugye a napelemek miatt a fogyasztó egy kicsit a termelővel is váltakozni fog, aminek a mérlege nulla lesz éves szinten, így az érdek nem teljesen ugyanaz. (tovább…)
Hétvégén Galgahévízen voltunk. Ha már ott jártunk, megnéztünk egy megvalósult családi házat, aminek 2012 elején készült el a terve egy „küzdelmes”, de mindkét fél szempontjából építő tervezési folyamat eredményeként. Ma már szinte nevetségesnek tűnnek azok a dolgok, amiken harcoltunk a megrendelővel és most már szerintem egy mosollyal elintéznék egy hasonló helyzetet. A ház viszont nem ettől jó, hanem attól, hogy rendkívül jól működik. (tovább…)
Megrendelőnk egy ” szög egyszerű” parasztházat kért, amely két részből áll. Az első rész egy lakó funkciót lát el,négy szobával és két fürdővel, a második pedig egy olyan gazdasági rész volna, amit később, ha szükséges, át lehet alakítani egy külön kis lakóegységgé. A ház alatt van egy minimális (20nm-es) méretű pince. Az épület mégis különleges a maga módján, mivel részint autonóm ökoházról beszélünk. Lesz „Teleső rendszer”, ami az Országh József professzor úr által meghatározott módon gyűjti az esővizet, illetve a hagyományos wc mellett alomszéket is fognak használni. Az elektromos áram az akkumulátorok jelenleg még igen magas ára miatt hálózatról lesz biztosítva (itt még mindig olcsóbb volt a külterületi telekre odavezettetni az áramot, mint egy teljesen sziget üzemű egységet kiépíteni). (tovább…)
Múlt héten ment be a hatósághoz a korábban Tényőre tervezett nádtetős parasztház módosított változata. A megrendelő helyzete időközben némileg megváltozott, ezért az ő kérésére elhagytuk a gazdasági épületrészt és a házat is kétszintesre és jóval egyszerűbbre (költséghatékonyabbra) formáltuk át. Igazából ez előnyére vált, mert energetikai szempontból így jobban ki tudjuk használni a nádtető előnyeit és a lakótér (fűtött) is kedvezőbb a hőveszteség oldaláról nézve. ez azért van így, mert egy kétszintes háznak jóval kisebb a fajlagos (négyzetméterre vetített) lehűlő felülete, mint egy földszintesnek. (tovább…)