Önmérséklet

Nemrég nagyon megharagudtam két építési hatóságra (de inkább egy-egy ügyintézőre). Az egyikre azért, mert önmagának ellentmondó szabályozást hozott, és egyáltalán nem voltak segítőkészek a probléma megoldásában, a másik pedig egy rendkívül rosszindulatú hiánypótlást adott, majd amikor felhívtam őket egyeztetés céljából, akkor az igencsak okoskodó ügyintéző vitatkozott velem, hogy nem fogja elbírni a ház teteje a földet és hogy mellékeljek statikai számításokat. (Köztudott, hogy 5,40 fesztáv alatt nem kell). Az ember ilyenkor magát ellenőrzi először – hátha én tudom rosszul -, de több kolléga is megerősített, hogy jól tudom. Persze a számítások (meg a hasonlóan megépített szerkezet kb. 50 háznál is) engem igazoltak. (tovább…)