dombház
Így is lehet építkezni III. – földház építése a Kisalföldön

Jelenleg így áll. A fű zöld, a virágok nyílnak...
Már több, mint két hete voltam Tamásnál, aki igencsak előrehaladt az építkezéssel. Föl voltam készülve, hogy nem a szokásos építkezés hangulat fog fogadni. Nem is csalódtam, ahogy az a képeken is látszik. Bővebben
Dombház terve Pilisjászfalu – egy korábbi terv

Dombház – Pilisjászfalu délkeleti homlokzat
2009. novemberében készült el ennek a háznak a végleges engedélyezési terve, még mielőtt ez az oldal elindult volna. Számomra ez egy nagyon kedves munka máig, így hoztam azt a döntést, hogy utólag is közzéteszem. Az építési hatóság az előzetes egyeztetésekkor is nagyon konstruktív szemlélettel állt hozzá a tervhez. Azóta meglett az építési engedély, elkészült a kiviteli terv, a kivitelezőt is kiválasztották, úgyhogy ha minden jól megy, akkor idén ősszel, vagy legkésőbb jövő év tavaszán kezdődik az építkezés. Bővebben
Kiviteli tervek
Sajnos a passzívház-dombház terve most áll, mivel ez év végén módosítják a HÉSZ-t amihez nekünk alkalmazkodnunk kell. Így fogtam magam és elkezdtem az egyik nemrég kiadott engedélyezési terv kiviteli tervét rajzolni. Ha már így alakult, akkor a nem szakmabéli olvasók kedvéért ejtek néhány szót arról, hogy mi is az a kiviteli terv.
Így is lehet építkezni II. – földház építése a Kisalföldön

Földház falai a kőművesek után: "Ilyen formában hagyták ott a kőművesek az épületet. Mivel az alsó két sort kiraktuk, máshol pedig jelöltük hogy milyen magasra épüljön a fal egyszerűen kirakták"
Újabb képeket kaptam Tamástól, aki nem tudom hogy sikerül neki, de mindenféle sár, szemét és építési törmelék nélkül építi a házát. Továbbra is érdemes figyelni a ház körüli makulátlan tisztaságot…
A ház Hegedűs Zsolt tervei alapján készül, amelyek tavaly készültek és jómagam is részt vettem elkészítésükben, mind az engedélyeztetési, mind a kiviteli fázisban. Bővebben
Earthship videó
A minap találtam ezt a kis mozgóképet a neten a dombház fórum hozzászólásai között az eartship-ről, ami nem más, ami egy hulladékokból és újrahasznosított anyagokból épült önfenntartó ház. Bővebben
Dombház a hegyoldalban a Dunakanyarban
Ismét egy gazdasági épületet kellett terveznem pincével, mivel az építési előírások ezt engedik. Az építtetők kérése viszont az volt, hogy ha néhány év múlva úgy döntenének, hogy be akarnak költözni, akkor a lakóház követelményeit is elégítse ki.
A délnyugati tájolású telek festői környezetben fekszik – szemben, a Duna másik oldalán a Visegrádi várat is látni lehet. Azt kell mondjam, öröm ilyen helyre házat tervezni. Az építtetők is nagyon kedves emberek és úgy érzem, nagyon jól rá sikerült hangolódnunk egymás gondolataira.
Ház a dombban
Aktuális dolgok – dombház, mint passzív ház?
Kicsit ritkábban írok mostanában, mert rengeteg terv van, amivel foglalkoznom kell. Kiviteli terv, aztán lesz egy szögletes formájú földház (emiatt nem is nevezném igazán dombháznak), egy szokványos dombház – mindkettő A+ energetikával. Aztán hamarosan neki fogok állni egy olyan dombháznak is, ami passzívházként fog működni, mivel az egyik megbízóm ilyen igénnyel állt elő. Bővebben
Beszélgetés Hegedűs Zsolttal a Tiszta Hangok Rádióban
Bózsing Dániel beszélgetett Hegedűs Zsolttal, aki a Díszpinty című műsor vendég volt. A beszélgetés itt meghallgatható.