Az építész tervező és az ökologikus gondolkodás
Sokan nem is gondolnák, hogy egy építész tervező mennyit tehet a környezetéért. Még az egyetemen hallottam Bachman Zoltán tanár úrtól, hogy valaki azt mondta neki, hogy „ti – építészek – vagytok a legnagyobb környezetszennyezők”. Ez akkor nagyon megmaradt bennem és a már egyébként is bennem lévő érzéseket nagyon megerősítette. Talán azt sem túlzás mondani, hogy irányba állított. Bár akkoriban nem volt annyira előtérbe helyezve a szerves építészet, mégis, valahogy ösztönösen ahhoz vonzódtam belülről. Nem sokkal később viszont „megtanultuk”, hogy nem ez a jó irány úgyhogy engem is sikerült rövid időre átprogramozni, de akkor meg a sors gondoskodott róla, hogy mindig olyan építész tervező mellé kerüljek, aki ezt az irányt képviseli.
Amikor már önálló építészként dolgoztam és tervezési jogosultsággal is rendelkeztem, akkor szembesültem csak igazán, hogy mennyire gyerekcipőben jár még nálunk ez az irányzat. Részt kellett vennem a tervezési jogosultságom megújításához mindenféle „szakmai” – értsd rendkívül gyenge információ és marketing értékű – „továbbképzéseken”, ahol az ökologikus szemlélet arról szólt, hogy minél több műanyag szigetelést tegyünk a házra, mert akkor kevés energiát fog fogyasztani, meg hogy az égetett blokktégla mennyire öko, stb. Mostanában már igyekszem jobban megválogatni a továbbképzéseket, mert egy-egy ilyen továbbképzés végén alig volt erőm kitámolyogni, annyira leszívták az energiámat. Ekkora már rendelkeztem némi tapasztalattal, ami elég volt ahhoz, hogy megfogalmazódjon bennem, az ökoépítészettel kapcsolatos álláspontom, ami arról szól, hogy egy épületnek rendszerben kell ökologikus szemléletűnek lennie. Hiába használunk egyes szerkezetekben vályogot, szalmát, kendert, fát, ha maga az épület nem működik jól, nem tudja ezeknek az előnyeit maradéktalanul hasznosítani és nem tudja kezelni az esetleges hátrányait. Azt sem árt ismerni, hogy melyik anyagnak hol van a határa, amíg gazdaságosan lehet használni. Ezek mind az építész tervező felkészültségétől függenek, amit tudomásom szerint ma még ilyen szemlélettel hivatalos helyeken, iskolákban sehol nem oktatnak. Ezt leginkább a gyakorlatban, kellemes és fájdalmas tapasztalatok, sok-sok türelem és kísérletek során lehet megtanulni, amiben sok esetben az építtetők is tudnak segíteni, motiválni. Nálam is előfordult többször a munkám során, hogy a szemléletem miatt kértek fel egy olyan tervezésre, ahol olyan anyaggal kellett dolgoznom, amivel előtte még nem volt dolgom. Ehhez viszont volt, hogy kellet az építtető eltökéltsége, hogy a bennem lévő első ellenállást kellő kitartással segítsen leküzdeni. Természetesen a végére mindig a kíváncsiság győzött. Így kerültem kapcsolatba többek közt a kenderrel is, ami aztán teljesen lenyűgözött, de a dombházakat is kicsit szkeptikusan fogadtam az elején, aztán amikor voltam ilyenben, akkor az is teljesen hatalmába kerített.
Az ökoépítészetet viszont mint építész tervező sokkal inkább azokkal a szemléletformáló trükkökkel sikerült elsajátítanom, amiket a gyakornoki éveim alatt és a későbbi tervezések során innen-onnen másoktól megtanultam, majd saját megérzéseim és felismeréseim, megértéseim alapján egybegyúrtam. Ennek eredménye általában egy olyan ház, amibe ha belépünk, akkor érezzük, hogy nagyon jó a rezonanciája, amihez persze hozzájárul az is, hogy látnunk is kell, hogy az egy ökoház. Hiába építünk fel valamit természetes anyagokból, ha nem látjuk azt, nem érzékeli egyértelműen a benne lévő ember. Nyilván vannak fokozatok, hogy mennyire akarjuk érzékeltetni – ez az építész tervező – felelőssége – de az építtetőé a végső döntés, mivel ő fog benne élni. Összegezve az ökologikus szemlélet az építészetben számomra valami olyan épület létrehozása, ahol a használó folyamatosan a természetes anyagokból megalkotott kellemes energiájú terek kedvező hatása alatt van.