Építész tervező vs ego – ilyen tud lenni egy egomentes ház
Az építész tervező szerepe nem mindenki számára tiszta. Az egy dolog, hogy a legtöbb esetben generáltervezőként is ő fogja össze a tervezési folyamatot, de van egy másik feladata is, amit sokan nem vesznek eléggé komolyan. Ez pedig az, hogy megvédje az építtetőt saját magától. Azt talán mindenki tudja, hogy az építész tervező feladata, a funkcionális működés és az esztétikus megjelenés biztosítása, de azt nem, hogy az ehhez vezető út nem mindig feltétlenül egyenes. Kezdő tervezőként sokszor rácsodálkoztam, hogy lehetett némely ház esetében ilyet tervezni, de aztán rájöttem, hogy nem biztos, hogy a kolléga rontotta el.
Gyakorló építészként ez volt az egyik legnehezebb dolog, amit meg kellett tanulnom. Egy épület tervezésekor az első változat megalkotásakor mindig igyekszünk az adott tervezési programból és a rendelkezésre álló költségkeretből a lehető legtöbbet kihozni, beleértve az esztétikus megjelenést is. Ez a további verzióknál még lehet, hogy finomodik, ahogy egyre inkább csiszolgatjuk tervet. Ilyenkor nagyon sok szempontot kell összehangolnunk, figyelembe véve azt, hogy mi mire van még hatással és mérlegelnünk kell azt is, hogy az egész épületre nézve mi lesz az optimális kompromisszum. A legtöbb építtető nem tudja – még sok kivitelező sem -, hogy amikor 1-2 szempont alapján változtatni akar, akkor az építész tervező azon túl még sok esetben 4-5, vagy még több szempont alapján mondja azt, hogy javasolja az adott változtatást, vagy nem, mivel előre kell látnunk azt, hogy az adott változtatás mit von még maga után. Ilyenkor igyekszem, ezt az építtetőnek a lehető legérthetőbben elmagyarázni. Ezt a többségük megérti, és az érveket meghallgatva, azokat mérlegelve hozza meg a döntését. Van viszont egy kisebbség, aki nem hallja meg ezeket és mindenáron a saját akaratát, elképzelését akarja véghez vinni. Ilyenkor előfordul, hogy a vázlattervi fázis egy szinte vég nélküli ötletelési folyamatba fordul át, amikor az építész tervező feladata a megrendelő ötleteinek lerajzolására degradálódik. Miattuk vezettem be azt, hogy a vázlattervi fázis egy bizonyos számú változatot tartalmaz, a további verziók pedig felárasak, mivel ebben az esetben már az ego jobban tudja hogy lesz jó, mint a tervező. (Természetesen ezt a számot úgy határoztam meg, hogy a „normál” tervezési megbízások feltétlenül beleférjenek.) Korábban ebben az esetben akár egy esetleges konfliktust is felvállaltam, de ma már túl vagyok azon az időszakon, amikor ez zavart, így ilyenkor átmegyek az egyszerű szolgáltató szerepébe, mivel mást nem érdemes tenni. Jobb esetben idővel belátják, hogy nem véletlenül javasoltam valamit, és ilyenkor visszatérünk valamelyik korábbi verzióhoz, rosszabb esetben viszont egyszerűen nem épül meg a ház, mert tudat alatt érzik, hogy ez nem lesz jó, csak az ego ezt nem meri bevallani magának.
Az építész tervező felelőssége tehát ebben a kérdésben nagy, de nem korlátlan. Mivel már túl vagyok azon az időszakon, hogy mindenáron bizonyítani akarjam az igazam és jónéhány tapasztalattal is gazdagabb lettem emberismeret terén, ezért ilyenkor az a leghatásosabb, ha az ember hagyja, hogy az illető megtapasztalja a saját konokságát. Ilyenkor annyit tehetünk, hogy ezt igyekszünk mérsékelni amennyire csak lehet.
Az utóbbi időben viszont mintha eltűntek volna az ilyen megbízók. Nem tudom, hogy a jelenlegi gazdasági és egyéb tényezők nem kedveznek az ilyen embereknek, vagy esetleg akkorát fejlődtek az emberek, hogy már nincs köztük ilyen. 😉 De az is lehet, hogy csak én változtam meg és egyszerűen nem tűnik már fel…
Van viszont egy kivételes példa is, amikor megfordul a dolog. Ez pedig az, amikor a tervező tanul az építtetőtől. Velem is előfordult már nem egyszer, de ehhez viszont nagy alázat kell, mert nem minden építész tervező tudja megtenni azt, ami ilyenkor feltétlenül szükséges: félretenni az egót. Ez azért nehéz, mert a tervezői ego is tud ám igen nagyra nőni. Ez természetesen velem sosem fordul elő… ;D Az a szerencsém, hogy ezt elég hamar fel tudom ismerni, majd miután túlteszem magam az egón (saját) képes vagyok viszonylag hamar a megfigyelő álláspontot felvenni. Nem mondom, hogy nem előzi meg valamekkora kulturált vita az ilyen eseteket, de értelmes érvekkel meggyőzhető vagyok, és az is előfordult már, hogy egy ilyen esetet követően az így szerzett tapasztalatot beépítettem a tervezési folyamatba.