Így is lehet építkezni…

Földház építése - első sor tégla
Na mi nem stimmel a képen? Ki lehet találni…
A minap egyik építtetőnk, akit szintén Tamásnak hívnak, és aki a változatosság kedvéért szintén földházat épít, küldött egy-két képet az építkezésről, hogy megkezdték a falazat első néhány sorának kirakását. Néztem-néztem, mert valami nagyon furcsa volt a képen… Kicsivel később rájöttem: semmi sár, építési törmelék, szemét, ilyesmi, ami egy építkezéssel általában együtt szokott járni.
Az ok teljesen egyszerű: ősszel csinálták meg az alapozást és kézzel ásták ki. A föld, ami kijött igen kis mennyiség (egyszintes ház lévén), azt elhordták. Így sem a kitermelt föld, sem a munkagép nem túrta össze a talajt. Tavaszra pedig szépen kizöldült a fű.
Jól meg lehet figyelni egyébként a korábban már említett igen kedvezményes árú színes téglákat (mészhomok tégla). Ezekből lesznek a szerkezeti (teherhordó) falak.
A második kép már sokkalta árulkodóbb, mert itt a háttérben látszik némi tégla lerakat a raklapokon, de szemetet és törmeléket még ezen sem sikerült felfedeznem, a zöld füvet viszont annál inkább.

Földház-oszlopok
Kapcsolódó bejegyzések:
- Dombház építése a búzaföld közepén - képekben 1. rész
- Videó a Youtube-on Babinszkiék surányi dombházáról
- Cikk a dombházakról az ingatlanmagazin.com-on
- Dombház terve - Pilisszentiván
- A+ energiaminősítés dombházak esetében
- Így is lehet építkezni II. - földház építése a Kisalföldön
- Néhány szó a zöldtetőről
- Dombház építése a búzaföld közepén - képekben 5. rész
- Autonóm dombház építésről készül film - objektív reklám lehetősége
- Dombház építése a búzaföld közepén - képekben 2. rész
- Dombház építése a búzaföld közepén - képekben 4. rész
- Levelet kaptam
- Ház a dombban
- Így is lehet építkezni III. - földház építése a Kisalföldön
- Dombház építése a búzaföld közepén - képekben 3. rész
- Kiviteli tervek
- Független házak 1. rész - víz és szennyvíz, komposzt toalett
- Közművektől független földház épül
- Alacsony energiaigényű palóc ház Palócföld határán - öko anyagokból
- Még egy szupervályog videó

