Szintén az elmúlt évek tapasztalata, hogy az építőipart hatványozottan érinti az infláció kérdésköre. Ez az építkezéseken először a munkadíjakban nyilvánult meg, aztán pedig az építőanyagok drágulásában. Több olyan építtetőm van/volt, akik úgy döntöttek, hogy még nem kezdik meg az építkezést, mert túl drága… Sok mindent láttam már, de olyat még nem, hogy az új építésű ingatlanok ára csökkent volna. Volt, hogy évekig nem nagyon emelkedett/stagnált, de olyat, hogy mentek volna lejjebb az árak nem tudok előidézni az emlékeimből. Ezek közül többen voltak olyanok is, akiket mások megpróbáltak meggyőzni, hogy ilyen-olyan módosítással kevesebből (kb. 20%-kal) ki lehet hozni ugyanazt a házat. Ez az egyik esetben azért volt vicces, mert pont annak az építőanyagnak ment fölfelé az ára drasztikusan, amivel „helyettesítettek” volna (acél), az illető azóta is várja az árajánlatot. Volt olyan is, aki egy év hezitálás után, mikor körbejárta a kérdést és rájött, hogy mégis csak az eredeti verzió lesz a jó, már 40%-kal drágábban építette meg a házát. A többiek, akik csak vártak, hogy olcsóbb legyen tudtommal a mai napig nem kezdték el. Hogy miért van ez így?

A válasz az infláció természete. Nem az anyagok és a munka drágul, hanem a pénz ér egyre kevesebbet. A bérek mindig kicsit megkésve követik az árakat. Ezért nem lesz olcsóbb. Legfeljebb „relatív lehet olcsóbb”, ha a bérünk/pénzünk a teljesítményünknek, hatékonyságunknak, vagy körülményeinknek köszönhetően jobban növekszik, mint az árak. Megfigyelésem szerint az inflációnak van egy pszichés oldala is, mert az emberekben (bennem is) hajlamosak rögzülni bizonyos számok függetlenül attól, hogy azokat mikor hallottuk, így kevésbé tudatosul bennünk az, hogy esetleg a kapott információ óta eltelt 1-2-3-4-5 év, és ennél fogva az már nem igaz, mert sok körülmény megváltozott. Én pl. ezért szoktam hangsúlyozni, hogy ha megkérdezik, mennyiért lehet megépíteni egy házat, akkor amit mondok az a körülbelüli szám az abban a pillanatban érvényes, mivel már egyre többször előfordul az építőiparban is, hogy heti/napi árakat kapunk bizonyos anyagoknál.

Az infláció arra ösztönzi az embereket, hogy ne halmozzanak fel nagyobb pénzeszközöket, mivel az idővel elveszíti az értékét, így a folyamatos költés pörgeti a gazdaságot. Aki mégis szeretné konzerválni a munkája eredményét, az inkább más eszközökbe helyezi azt (ingatlan, részvény, arany, termelő eszközök stb.), de sajnos a fogyasztói társadalom nyomásának és egoista „értékrendjének” köszönhetően sajnos egyre kevesebben vannak.