Így is lehet építkezni II. – földház építése a Kisalföldön

Földház falai a kőművesek után

Földház falai a kőművesek után: "Ilyen formában hagyták ott a kőművesek az épületet. Mivel az alsó két sort kiraktuk, máshol pedig jelöltük hogy milyen magasra épüljön a fal egyszerűen kirakták"

Újabb képeket kaptam Tamástól, aki nem tudom hogy sikerül neki, de mindenféle sár, szemét és építési törmelék nélkül építi a házát. Továbbra is érdemes figyelni a ház körüli makulátlan tisztaságot…

A ház Hegedűs Zsolt tervei alapján készül, amelyek tavaly készültek és jómagam is részt vettem elkészítésükben, mind az engedélyeztetési, mind a kiviteli fázisban.

Tamás Saját bevallása szerint, a ház egyre inkább “LEGO stílusú” köszönhetően a rendkívül kedvező áron szerzett leselejtezett színes mészhomok alapanyagú tégláknak.

Mint ahogy azt idén más építtetők is jelezték szép számmal az ország legkülönbözőbb területeiről, sokáig ők sem tudtak dolgozni az időjárás miatt. “Elmenni látszik a monszun évszak, végre tudunk is valamit csinálni az építkezésen. Küldök neked több képet hogy lásd mennyire is vagyunk”

Íme az újabb képek, amiket küldött (alatta a saját megjegyzéseivel):

"Egyre jobban tetszik ez a LEGO stílus a sok színes téglával, sajnálni fogom hogy a hőszigetelés eltakarja majd."

Földház - Koszorú bezsaluzva

"A kőművesek után jöttek a tapogatózósabb részek mint a koszorú zsaluzása és vasalása. Ezt már mi csináljuk saját erőből, szabadidőben."

Földház - koszorú kizsaluzva

Koszorú kizsaluzva - "Felfele lépcsős, oldalra íves. Nem a kedvenc szerkezeteink egyike, de szerencsére jól haladtunk."

földház - oszlopok kizsaluzva

"Előző képeimen az ötszög látszott akkor még csőben. Közben lekerült róla a cső, bekerült a három áthidaló a három ajtóhoz és már csak a felső koszorú hiányzik róla."

Archívum
Kategóriák
Visszahívás kérése

Kapcsolat

 

* kötelező mezők

License
All Rights Reserved