Az építész tervező aki játszik
Abban, hogy építész tervező lettem, úgy gondolom elég nagy szerepe van egy bizonyos játéknak. Ez pedig nem más, mint a Lego. Bár az óvodában a fakocka volt a másik nagy kedvenc – lévén akkor a Lego akkor még elég nehezen volt elérhető – mégis úgy alakult, hogy lényegében ott tanultam meg „tervet olvasni” azokról a kis folyamatábrákról, amit a különböző készletekhez mellékeltek. Észre sem vettem, de egy-egy új készlet összerakását követően már automatikusan elsajátítottam bizonyos megoldásokat, amiket később a saját, immár fejből épített dolgok esetében mintegy magától értetődően sikeresen alkalmaztam.
Egészen biztos vagyok abban, hogy a térlátásom fejlődésében is nagyon nagy szerepe volt: Igaz, hogy mellette rajzolni is nagyon szerettem és később sokakkal ellentétben a műszaki rajzokat is szívesen csináltam. A legnagyobb lökés viszont a 3d tervező szoftverek megjelenése volt, amik pont akkor kezdtek el terjedni, amikor egyetemre jártam. Ezt azt hozta, hogy egy mai építész tervező lényegében nem csinál mást, mint egy virtuális térben, az építőipar speciális készletével legózik. Hihetetlen. A legjobb pedig az, hogy emberek ezért pénzt is hajlandók fizetni nekünk. 🙂
Ilyen módon elmondhatom, hogy azon szerencsés emberek közé tartozom, akik gyerekkoruk óta azt csinálják, mit igazán szeretnek. Bár elsőre lehet, hogy kicsit meredek a párhuzam a legózás és az építészeti tervezés között, de a lényeg a megélés. Ha most elkezdeném keresni a különbségeket, biztos sokat tudnék találni abból is, de mégis sokkal többnek érzem a közös pontokat. Amikor gyerekként játszottam, akkor sok esetben vettem észre azt, hogy sok idő telt el, amit én csak egy pillanatnak éltem meg. Ez annak a jelenlétnek, flow élménynek köszönhető, amibe az építész tervező is sokszor belekerül a munkájának a kreatív szakaszában. Nyilván, amikor jogszabályokban kell turkálnunk, meg hatóságokkal egyeztetni, az nem feltétlenül ilyen.
Van aztán az az időszak is, amikor a legózás nagyban, rögtön fizikai formában realizálódik. Ez az eset, amikor házat építek. Ilyenkor egy személyben egyesül a játszó gyerek, az építész tervező a kőműves/ács/burkoló/villanyszerelő stb. Ez igazából azt jelenti hogy a saját magam által kreált „összeszerelési útmutató” alapján rakom össze jóval nagyobb elemekből, életnagyságban egy több helyről összevásárolt készletből az eredményt, időnként segítséggel. A különbség leginkább az ár és az időtartam, mert a legdrágább Lego készlet ára és összerakásának ideje sem vetekszik egy házéval, illetve a készlet elemei közül némelyik jóval nehezebb. Még egy lényeges különbség, hogy jóval nehezebb – és költségesebb – szétszedni és újra összerakni. Ily módon ez a játék csak nagyon gyakorlott legózóknak javasolt, akik rendelkeznek egy rendkívül jó fizikai kondícióval is.
Mindezek túl megfigyeltem, hogy a műszaki vénával rendelkező gyerekeimnél (3/5) s hihetetlenül népszerű az építőjáték. Az is látszik, hogy egységnyi idő alatt mekkora fejlődést tudnak elérni benne. A négy és fél éves legkisebb lányom például olyan szakkifejezéseket használ miközben házat épít Duplóból, mint a fal, födém, de időnként „kenderbetonozni” is szokott. Nyilván neki bőven van még ideje eldönteni, hogy milyen irányba indul az életben, de az biztos, hogy egyik területen már hatalmas előnyökkel rendelkezik. Így minden hasonló kisgyermeket csak biztatni tudok, hogy építsetek, játsszatok sokat!