Az építészeti tervezés hatása a munkakörnyezetre és ez által a munkára

Építészeti tervezés és munkakörnyezet

Építészeti tervezés és munkakörnyezet – itt a „home office” a jellemző 🙂

Az építészeti tervezés az egész életünkre hatással van, mivel legtöbb esetben épített környezet vesz körül minket. Így van ez akkor is, amikor az otthonunkban vagyunk, vagy a munkahelyünkön. Szerencsés esetben a kettő egy és ugyanaz, de vannak persze olyanok is, akik igénylik, hogy napközben máshol legyenek. Egy dolog viszont mindkettőben közös, mégpedig az, hogy mindkét helyen relatív sok időt töltünk el, így nem mindegy, hogy milyen hatások érnek bennünket folyamatosan az ott tartózkodásunk alatt. (tovább…)

Az építész tervező és az ökologikus gondolkodás

Az építész tervező és az ökologikus gondolkodás

Az építész tervező és az ökologikus gondolkodás

Sokan nem is gondolnák, hogy egy építész tervező mennyit tehet a környezetéért. Még az egyetemen hallottam Bachman Zoltán tanár úrtól, hogy valaki azt mondta neki, hogy „ti – építészek – vagytok a legnagyobb környezetszennyezők”. Ez akkor nagyon megmaradt bennem és a már egyébként is bennem lévő érzéseket nagyon megerősítette. Talán azt sem túlzás mondani, hogy irányba állított. Bár akkoriban nem volt annyira előtérbe helyezve a szerves építészet, mégis, valahogy ösztönösen ahhoz vonzódtam belülről. Nem sokkal később viszont „megtanultuk”, hogy nem ez a jó irány úgyhogy engem is sikerült rövid időre átprogramozni, de akkor meg a sors gondoskodott róla, hogy mindig olyan építész tervező mellé kerüljek, aki ezt az irányt képviseli. (tovább…)

Az egyszerű ház előnyei és hátrányai

Egyszerű ház terve kenderből

Egyszerű ház terve kenderből

Ha valaki egyszerű ház építése mellett dönt, annak többféle oka lehet. Az egyik lehet, hogy muszáj az ár/érték arányt a végletekig kimerítenie, mert pl. nagy a család és fix a költségkeret. Az ilyen ember előtt is leborulok, mert az már sajnos nem mindennapi dolog, hogy valaki őszintén tisztában van a saját lehetőségeivel és nem akar többnek látszani. Ez egy kicsit már előre is vetíti a másikat, aki viszont már számomra sokkal érdekesebb, mert ő már eljutott odáig, hogy azért akar ilyet, mert az élete minden területén törekszik az egyszerűségre. Az egyszerű ház tehát annak a megnyilvánulása, ha valaki már nem akar többet elvenni a létezésről, mint amennyire feltétlenül szüksége van. (tovább…)

Gazdasági épületek, amikben laknak

Gazdasági épületek - az egyik belseje és képesek lakni is benne...

Gazdasági épületek – az egyik belseje és képesek lakni is benne…

Azt hiszem nem sok olyan építész van hazánkban, akinek a portfóliójában olyan számban szerepelnek a gazdasági épületek, mint az enyémben. Gondolom, hogy ez főleg annak köszönhető, hogy már pályám elején kihívásnak tekintettem, hogy minél több szokatlan anyagból tervezzek házakat, valamint kifejezetten vonzódom a nehezen megközelíthető építési helyszínekhez. Akik pedig ilyen helyszínekre akarnak építkezni, azok sok esetben képesek egy gazdasági épületben lakni. Én meg mindig felülök nekik… Nézzük meg, hogyan működik ez a gyakorlatban. (tovább…)

Építész tervező vs. ego

Építész tervező vs ego - ilyen tud lenni egy egomentes ház

Építész tervező vs ego – ilyen tud lenni egy egomentes ház

Az építész tervező szerepe nem mindenki számára tiszta. Az egy dolog, hogy a legtöbb esetben generáltervezőként is ő fogja össze a tervezési folyamatot, de van egy másik feladata is, amit sokan nem vesznek eléggé komolyan. Ez pedig az, hogy megvédje az építtetőt saját magától. Azt talán mindenki tudja, hogy az építész tervező feladata, a funkcionális működés és az esztétikus megjelenés biztosítása, de azt nem, hogy az ehhez vezető út nem mindig feltétlenül egyenes. Kezdő tervezőként sokszor rácsodálkoztam, hogy lehetett némely ház esetében ilyet tervezni, de aztán rájöttem, hogy nem biztos, hogy a kolléga rontotta el. (tovább…)

A családi ház tervezés 5 tanulsága

A családi ház tervezés 5 tanulsága

A családi ház tervezés 5 tanulsága

A családi ház tervezés folyamata hatalmas önfegyelmet igényel az építész részéről és az építtetői oldalról egyaránt, ezért ezt a bejegyzést mos ezeknek a tapasztalapoknak szentelem, mert szinte ezen áll, vagy bukik minden. Családi ház tervezés szerencsés esetben egyszer fordul elő az ember életében, így nem mindenkinek adatik meg a lehetőség, hogy végig menjen a klasszikus fejlődési folyamaton, miszerint „az első házat az ellenségednek építed, a másodikat a barátodnak, a harmadikat magadnak”. Ha el akarod kerülni ezt a tanulási folyamatot, akkor itt van néhány dolog, amit érdemes megfogadnod. (tovább…)