A háztervezés egy folyamat, aminek hossza elsősorban az építtető igényeitől függ. Az első és legfontosabb, hogy ezek az igények mennyire vannak összhangban az építtető lehetőségeivel. A lehetőségek azalatt értjük a rendelkezésre álló költségvetést és a telek beépíthetőségét, illetve az ezt szabályozó helyi rendeleteket is. Mindkettő elsődleges hatással van egy ház tervezésére. Az egész folyamat arról szól, hogy a fentieket közelítsük egymáshoz, majd egy olyan formába öntsük, ami mindenkinek előnyös (építtető, település építész).
Egy keskeny telek általában sok kötöttséget jelent a beépíthetőséget illetően. Mivel ezeknek az ára általában alacsonyabb, ezért sok esetben az építési költségekkel szemben is az egyszerűség, a költséghatékonyság az elvárás. A hosszúkás ház tervek keskeny telekre mindenképpen optimálisak, jellemzően oldalhatáron állnak azért, hogy az előírt oldalkert távolság is meglegyen. A keskeny kialakításból adódóan kisebbek a tartószerkezeti fesztávok, kisebb keresztmetszetek kellennek, ezért az építőanyag oldalon is megtakarítást jelentenek.
Ritkán fordul elő, hogy kifejezetten modern ház terveket kérnek tőlem, mert a megkereséseim jelentős része inkább valamilyen szempontból különleges, átlagostól eltérő házak iránti igényekről szólnak, de azért néha, főleg kollégák/ismerősök megtalálnak ilyennel is. Szívesen meg szoktam nekik csinálni, már csak a jó kapcsolat miatt is, és mert nekem is is jólesik néha mást is tervezni, mint amit legtöbbször kérnek, de azért itt is a mérték az érték. Nem nagy kihívás, mint ahogy egy profi, képzett jazz zenész is bármikor tud rockot, vagy bluest is játszani, ha épp egy ilyen formációba hívják. Igazából az a lényeg, hogy maga a ház jól működjön, a többi már csak öltöztetés, finomhangolás kérdése.
Nádtetős parasztház tetőtérrel – Tényő Tervező: V.B.
Jónéhány parasztházat, vagy parasztház jellegű házat kellett terveznem az elmúlt években az ország legkülönbözőbb pontjaira. Formavilágukat tekintve ez között voltak klasszikus és modern parasztház tervek is. Ami megkülönbözteti őket a régi parasztháztól, az leginkább az építtetők igényszintje, a ház használati értéke. Az ilyen házakat leginkább tehetős, igényes emberek kérték, akik nyitottak a természetes anyagokra, a régi falusi udvarok hangulatára, de ugyanakkor a jelenkor vívmányairól sem szeretnének lemondani. Ami a legérdekesebb, hogy ezeket szinte kivétel nélkül nem nyaralóként, hanem lakóházként, családi házként használják életvitelszerűen, felvállalva az ilyen házakkal együtt járó feladatokat.
Parasztház felújítás/átalakítás terve – Hollókő – utcai oldal
Egy évekkel ezelőtti történet kezdett el valósággá válni az elmúlt hetekben, amikor édesanyám egyik régi kollégája, aki hollókőről származik megkeresett, hogy egy pályázathoz készítsem el a házuk átalakításának tervét. A meglévő ház egy tipikus 50-es 60-as évekre jellemző vályog kockaház, ahol az volt a cél, hogy a lehető legkevesebb bontással a legkedvezőbb eredményt kaphassuk. (tovább…)
Ma töltöttük fel ennek a háznak a tervét az ÉTDR-re, ami ha megjön az engedély várhatóan el is kezd épülni. A helyi építési szabályozásnak köszönhetően egy olyan dombház tervet kellett készítenem, aminek egy része gazdasági épület, egy része pince (nem emelkedhet ki az eredeti terepszintből 1m-nél többet). Természetesen a házat úgy alakítottuk ki, hogy ha az építtető család később szeretné lakóházzá átalakítani, úgy minimális energia ráfordításával erre is legyen lehetősége. (tovább…)