Az építész tervező és az ökologikus gondolkodás

Az építész tervező és az ökologikus gondolkodás

Az építész tervező és az ökologikus gondolkodás

Sokan nem is gondolnák, hogy egy építész tervező mennyit tehet a környezetéért. Még az egyetemen hallottam Bachman Zoltán tanár úrtól, hogy valaki azt mondta neki, hogy „ti – építészek – vagytok a legnagyobb környezetszennyezők”. Ez akkor nagyon megmaradt bennem és a már egyébként is bennem lévő érzéseket nagyon megerősítette. Talán azt sem túlzás mondani, hogy irányba állított. Bár akkoriban nem volt annyira előtérbe helyezve a szerves építészet, mégis, valahogy ösztönösen ahhoz vonzódtam belülről. Nem sokkal később viszont „megtanultuk”, hogy nem ez a jó irány úgyhogy engem is sikerült rövid időre átprogramozni, de akkor meg a sors gondoskodott róla, hogy mindig olyan építész tervező mellé kerüljek, aki ezt az irányt képviseli. (tovább…)

Az öko ház és a hurráoptimista megvilágosodás – az alázat a jobb irány…

Öko ház ökofaluban

Öko ház ökofaluban

Az öko ház tervezés és építés egy olyan terület ahol rendkívül sokféle emberrel lehet találkozni. Vannak köztük olyanok, akik nagyon komoly értékeket képviselnek és magas tudatszinttel rendelkeznek, ami egy komoly emberi minőséget is jelent egyben, de vannak olyanok is, akik látnak valami felületes információt az interneten, hirtelen megvilágosodnak, aztán ezzel akarják megváltani a világot, mindenféle szakmai alap és leginkább a szükséges alázat hiányával. Utóbbi csoportot nevezem hurráoptimistáknak. Az optimizmus alapvetően egy csodálatos dolog, hiszen nagy segítség, amikor az embernek nehéz időszakokon kell túllendülnie. A hurráoptimizmus viszont pont az ellentéte, ami képes nagy mélységekbe taszítani az ego által vezérelt személyt. (tovább…)

Családi ház típusterv, vagy legyen inkább egyedi?

Kis moduláris ház típusterv - kenderből 1.

Kis moduláris ház típusterv – kenderből 1.

A rendszerváltás előtti időszakban települések komplett utcái épültek meg ugyanazon jól átgondolt ház típusterv alapján. Ez számomra egy nagyon szimpatikus hozzáállás volt, mert még nem arról szóltak az ilyen építkezések, hogy kinek nagyobb az egója, ki engedhet meg magának többet, mint a szomszédja. Ezek az épületek még rendkívül jól átgondolt, többnyire esztétikus megjelenésű házak voltak, amiket arra érdemes szakemberek terveztek. A tervezési folyamat során még nagyobb hangsúlyt kaptak a tradícionális tervezési alapelvek, amelyek kellően figyelembe vették a gazdaságos megvalósíthatóságot is. Mindent összevetve egy rendkívül racionális megoldás volt, tömegeket lehetett vele a szabályozott építkezés felé terelni, aránylag gyorsan. De mit jelent egy ház típusterv napjainkban? (tovább…)

Épület tervezés „szokásos” vagy természetes anyagokból

Épület tervezéss

Épület tervezés

Egy épület tervezés alapvetően ugyanazokból a lépcsőfokokból áll függetlenül attól, hogy miből fog készülni. Mi általában belülről kifelé haladva tervezzük meg az épületeket, ami azt jelenti, hogy elsődlegesen funkcionálisan feleljen meg a megbízó minden elvárásának, aztán lehet a külsővel foglalkozni. Természetesen figyelembe vesszük az esetleges kereteket is, mint például az egy meglévő épület átalakítása/bővítése esetén szükséges, vagy az adott építési területre vonatkozó hatályos jogszabályokat. Ezt követően kezdünk el foglalkozni igazán az építőanyag specifikus dolgokkal és kezdjük meg a „finomhangolást”. (tovább…)

Hogyan lehet „kenderházad”, ha nincs pénzed új építésére

Kenderház: New Hemp kenderbeton válaszfalelem 

Kenderház: New Hemp kenderbeton válaszfalelem 

Kenderházas kollégákkal jó ideje beszéltünk a címben szereplő lehetőségről, de ez most egy új projekt kapcsán vált aktuálissá. Történt ugyanis, hogy megkeresett egy család, aki rendelkezett egy belterületi telekkel, amin két épület állt. Ezeket el akarták bontani és ezt követően egy kenderházat építeni a helyükre. Miután tisztáztuk, hogy a szükségleteikhez képest mekkora összeg állt rendelkezésükre, kiderült, hogy az új épület nem fog kijönni belőle, főleg úgy, hogy a bontás is nem kevés pénzbe került volna. Megnéztem az épületeket és azt láttam, hogy az egyik épülettel érdemes foglalkozni, mert egészen jó állapotban van. A másik sem fog összedőlni, de arra már nem érdemes költeni. Ezt később a statikus kolléga is megerősítette, aki szintén megvizsgálta mindkettőt.

(tovább…)