Épülő házak

Parasztház (autonóm családi ház) építése öko anyagokból – képekben II.

Parasztház (családi ház) építése természetes anyagokból

Parasztház (családi ház) építése természetes anyagokból

Ezt a bejegyzést már több, mint egy éve írom, úgyhogy most már véglegesítettem. Befejeződött ennek a háznak az építése is, ahol a kivitelezőnk, A-tól Z-ig minden munkát vállalt, tehát a megrendelő egy teljesen költözhető állapotot vett át idén januárban. A munkálatokat némileg lassította, hogy az elektromos vezeték bekötésére több, mint három hónapot várunk (tavaly augusztusra ígérték és december elején már be is kötötték). A jövőt tekintve az ELMŰ-ÉMÁSZ nak kívánjuk, hogy a bekapcsolást is olyan gyorsan végezzék majd, mint a kikapcsolásokat… Bár itt ugye a napelemek miatt a fogyasztó egy kicsit a termelővel is váltakozni fog, aminek a mérlege nulla lesz éves szinten, így az érdek nem teljesen ugyanaz. Bővebben

Parasztház építése öko anyagokból – képekben

Napkeleti homlokzat - már tetővel 2014-05-26

Napkeleti homlokzat – már tetővel 2014-05-26

Megrendelőnk egy ” szög egyszerű” parasztházat kért, amely két részből áll. Az első rész egy lakó funkciót lát el,négy szobával és két fürdővel, a második pedig egy olyan gazdasági rész volna, amit később, ha szükséges, át lehet alakítani egy külön kis lakóegységgé. A ház alatt van egy minimális (20nm-es) méretű pince. Az épület mégis különleges a maga módján, mivel részint autonóm ökoházról beszélünk. Lesz „Teleső rendszer”, ami az Országh József  professzor úr által meghatározott módon gyűjti az esővizet, illetve a hagyományos wc mellett alomszéket is fognak használni. Az elektromos áram az akkumulátorok jelenleg még igen magas ára miatt hálózatról lesz biztosítva (itt még mindig olcsóbb volt a külterületi telekre odavezettetni az áramot, mint egy teljesen sziget üzemű egységet kiépíteni). Bővebben

Van-e olyan dombház, amit meg lehet nézni?

Rengetegszer kapjuk meg a fenti kérdést, így inkább írok egy nyilvános választ mindenkinek, aki feltenné. Természetesen vannak megépült, vagy épülőfélben lévő dombházak, de senki nem várhatja el az építtetőktől, hogy hetente több alkalommal álljanak rendelkezésre az érdeklődők kedvéért és engedjenek be idegeneket az otthonaikba. Talán nem tévedek, ha azt mondom, hogy egy idő után mindenkinek elege lenne ebből, így nem kívánjuk az építtetőinket ilyesmivel terhelni. Bővebben

Levelet kaptam

Ma délelőtt levelet kaptam az egyik kedves építtetőmtől Gergőtől, aki az egyik kedvenc házamat szeretné elkezdeni jövőre építeni. A levél elolvasása nagy örömmel töltött el és igencsak megerősített a hitvallásomban. Megkértem az engedélyét, hogy közzétehessem és ő beleegyezett: Bővebben

Így is lehet építkezni II. – földház építése a Kisalföldön

Földház falai a kőművesek után

Földház falai a kőművesek után: "Ilyen formában hagyták ott a kőművesek az épületet. Mivel az alsó két sort kiraktuk, máshol pedig jelöltük hogy milyen magasra épüljön a fal egyszerűen kirakták"

Újabb képeket kaptam Tamástól, aki nem tudom hogy sikerül neki, de mindenféle sár, szemét és építési törmelék nélkül építi a házát. Továbbra is érdemes figyelni a ház körüli makulátlan tisztaságot…

A ház Hegedűs Zsolt tervei alapján készül, amelyek tavaly készültek és jómagam is részt vettem elkészítésükben, mind az engedélyeztetési, mind a kiviteli fázisban. Bővebben

Dombház építése a búzaföld közepén – képekben 4. rész

Újabb, ezúttal némileg kisebb adag kép azok közül, amiket Tamástól kaptam. Ezek még a tavalyi anyagból valók, de ha marad a jó idő,  akkor hamarosan ők is folytatják, és akkor láthatóak lesznek a további fázisok is. Itt már gyönyörűen látszik a dongaboltozatok kialakítása és  a merevítőbordák helyei is jól kivehetőek. A képek alatt továbbra is Tamás hozzáfűzései szerepelnek. Bővebben

Archívum
Kategóriák
Visszahívás kérése

Kapcsolat

 

* kötelező mezők