Passzív ház

Önállóság és autonóm megoldások

Az utóbbi időben meglehetősen sokan próbálnak meg „lecsatlakozni a rendszerről”. Ez többféle formában nyilvánul meg. Egyik ilyen próbálkozás a passzív ház, ahol lényegében egy városi környezetben igyekszünk minél kevésbé kiszolgáltatni magunkat az energiaáraknak. Az ilyen házak általános jellemzője, hogy a passzív ház minősítéshez szükséges érték elérésénél az utolsó pár százaléknál már eléggé meg tud emelkedni a bekerülési költség. Úgy vettem észre, hogy az emberek többféle megfontolásból építenek ilyen házakat. Az egyik a félelem az energiaárak növekedésétől, a másik a környezettudatosság, a harmadik pedig azért mert most ez a trend. Bővebben

Egy passzívház, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni – Őrfi József terve

Varjútövis társasház

Varjútövis társasház (forrás: www.varjutovis.eu)

Aki ismer, az tudja, hogy úgy általában véve nem vagyok nagy híve a passzívházaknak. Ez persze nem azt jelenti, hogy élből elvetem, csak úgy gondolom, hogy jó lenne, ha az energiatakarékosság az építőanyagok oldalán is legalább olyan fontosságot kapna. Időnként azonban látok üdítő kivételeket. Bővebben

Passzívház-dombház terve

Dombház-passzívház

Dombház-passzívház déli homlokzat

Nyár óta készült ennek a dombháznak a terve. Rengeteg kritériumnak kellett megfelelnie, mind a szabályozás, mind a megrendelők részéről, mind a passzívház követelményeket tekintve. Közben sokat vártunk az új Helyi Építési Szabályzatra is, de mint utóbb kiderült, ha azt megvárnánk, akkor nem kezdődhetne jövőre az építkezés. Bővebben

Passzív házak és szigetelés egy kicsit más szemszögből

Régóta készülök megírni ezt a bejegyzést és erre nemrég rásegített a Bioépítészeti Napokon előttem előadó hölgy is, akit Kazinczy Gyöngyvérnek hívnak és egészen hasonló volt a témája ahhoz, amiről a következőkben szó lesz.

Hazánkat is elérte a nagy hőszigetelési és energiatakarékossági láz. Megy a marketing, mindenki szigetel, az állam támogat (A+ pályázatok), a gyártók gazdagodnak, a profit pedig megy külföldre… Félreértés ne essék, nem vagyok ellene az energiatakarékosságnak, de azért csináljuk már ésszel! Miért nem lehet elsősorban itthon készülő, régóta bevált dolgokat támogatni, ami ráadásul inkább emberi erőforrást igényel, ezért munkahelyet is teremt? Bővebben

Earthship videó

A minap találtam ezt a kis mozgóképet a neten a dombház fórum hozzászólásai között az eartship-ről, ami nem más, ami egy hulladékokból és újrahasznosított anyagokból épült önfenntartó ház. Bővebben

Aktuális dolgok – dombház, mint passzív ház?

Kicsit ritkábban írok mostanában, mert rengeteg terv van, amivel foglalkoznom kell. Kiviteli terv, aztán lesz egy szögletes formájú földház (emiatt nem is nevezném igazán dombháznak), egy szokványos dombház – mindkettő A+ energetikával. Aztán hamarosan neki fogok állni egy olyan dombháznak is, ami passzívházként fog működni, mivel az egyik megbízóm ilyen igénnyel állt elő. Bővebben

Archívum
Kategória
Visszahívás kérése

Kapcsolat

 

* kötelező mezők