Az építész tervező hatása a tudatszintre

Az építész tervező eszközei

Az építész tervező eszközei

Az épülettervezés egy olyan folyamat, ahol a megbízó – akár cég, akár magánszemély – egy fejlődési folyamaton megy keresztül. Az építész tervező feladata az, hogy a megrendelőt felelősen vezesse végig ezen a folyamaton. Ennek természetesen feltétele az is, hogy az építész tudatában legyen ezen felelősségének, meglegyen nála az az értékrend, ami ezt lehetővé teszi. Előre kell látnunk több olyan helyzetet, amit adott esetben az építtető még nem feltétlenül vesz figyelembe. Ez nem csak egy térbeli, hanem egy időbeli tervezés is. Évek múlva is ugyanazok lesznek- e az igények mint a tervezéskor? Mennyi idő alatt térül meg? Arányban van-e a befektetett költség a várható haszonnal (legyen az bérleti díj, vagy használatból adódó előnyök)?

(tovább…)

Építészeti tervezés és spiritualitás

építészeti tervezés

A fény az építészeti tervezés során is jó ha felülről jön…

2001. Ekkor kezdődött a tervezői pályafutásom és az aktív spirituális keresés is. Ebben az évben kezdtem el dolgozni az egyetem mellett kötelező szakmai gyakorlat keretein belül a Borza és Társai Építészirodában Pécsen, ahol megismerkedhettem az építészeti tervezés alapjainak gyakorlati oldalával és ott szereztünk tudomást az év egyik legemlékezetesebb eseményéről is szeptember 11-én. Ugyanebben az évben egyik évfolyamtársam édesapjának életútját hallgatva éreztem először komolyabb késztetést arra is, hogy elkezdjem kutatni a világ nem anyagi részét. Mondhatnám úgy is, hogy ekkor fordított az élet arra, amerre mennem kellett. Időnként megpróbáltam másfelé indulni, de előbb-utóbb kiderült, hogy az zsákutca.

(tovább…)

A családi ház tervezés kapcsolata az őszinteséggel

Családi ház tervezés

Családi ház tervezés – itt őszinték voltak

A családi ház tervezés folyamata nagyon sok dolgot felszínre hoz, mert ilyenkor előbb-utóbb előre kerülnek a számok, amik általában nem hazudnak. Az őszinteség az egyik ilyen, mert ha már rögtön az elején nincs meg, akkor az később nagyon sokba tud kerülni. Ez itt is – mint minden más esetben – úgy kezdődik, hogy az ember saját magával őszinte, ami mellé pedig jó, ha társul némi alázat is. Mik a lehetőségeim? Meddig tudok abból elérni? Mennyire biztosak ezek rövid, közép, illetve hosszú távon? Milyen egyéb költségek vannak/lehetnek még amivel esetleg nem számoltam?

(tovább…)

Mit ér együtt az építészeti tervezés és a kivitelezési tapasztalat?

Az építészeti tervezés eredménye

Az építészeti tervezés és a jó kivitelezés eredménye

Eddigi pályafutásom során jónéhány kivitelezésben voltam benne és ennél is több építészeti tervezés volt amivel megbíztak. Mindezek mellett van jónéhány kivitelező barátom, akikkel szintén folyamatosan kapcsolatban vagyok és dolgozom velük. Ennek köszönhetően, folyamatosan építem bele az építészeti tervezési folyamatba a megszerzett kivitelezési tapasztalatokat. Ezen tapasztalatok között volt néhány komoly pofon is, de ezekből tanul igazán az ember. Jónéhány kihívást is, sikerült megoldanom, amire nem figyeltek a tervezés folyamán. Akadtak olykor olyan kihívások is, amik kis odafigyeléssel és több előre gondolkodással elkerülhetőek, vagy sokkal költséghatékonyabbak lettek volna. Az alábbiakban néhány ilyen példát szedtem össze.

(tovább…)

Az építész tervezés és ami mögötte van

építész tervezés

Építész tervezés – az eredmény…

Egyik leggyakoribb felkérésünk az építész tervezés. Sokan nem is gondolnák, hogy ez tervezőnek mennyi mindenhez kell értenie ideális esetben. Egyszerre kell mérnöknek, szakembernek, kicsit pszichológusnak lennünk, amihez nem árt némi kivitelezői tapasztalat és adott esetben befektetői szemlélet is. Sok esetben a megbízót meg kell védenünk saját magától, egyensúlyt kell teremtenünk az ego, a tényleges szükségletek és az anyagi helyzet adta lehetőségek között, miközben azt sem árt figyelembe venni, hogy az építtető pszichésen mit bír el.

(tovább…)

Modern ház tervezés

Modern ház tervezés

Modern ház tervezés

A modern ház tervezés sokféle jelentést hordozhat magában. Egyfelől lehet maga a terv tárgya egy modern ház, vagy akár a tervezés folyamatára is vonatkozhat. Szerencsés esetben mindkettőt magába foglalja. Bár az építészeti fogalomtárban a modern jelző egy korszakot jelent, az átlagember leginkább a napjainkra jellemző építészetet érti alatta. Kevesen akarnának 50-100 éves szemlélettel házat építeni maguknak.

(tovább…)

A jó a rossz és a csúf kenderbeton!

A köznyelvben elterjedt a kenderbetonnal kapcsolatban, hogy nagyon egyszerűen mészhidrát segítségével is készíthető jó minőségű kenderbeton. Ez nem igaz!

Nem győzzük hangsúlyozni, hogy ez nem így van és sajnos külföldön is előfordulnak még olyan forgalmazásban lévő kötőanyagok is amelyek nem alkalmasak minőségi kenderbeton előállítására, nem beszélve azokról  a kísérletező kedvű emberekről akik „mindenkinél jobban tudják” alapon maguknak szeretnék kikeverni a kenderbeton kötőanyagukat.
Attól ez a probléma még nagyon valós, hogy akik szembesülnek vele agyon hallgatják ellentétes érdekeik miatt.

Forrás: A jó a rossz és a csúf kenderbeton!

Kétszintes családi ház tervek

Kétszintes családi ház terve

Kétszintes családi ház tervek – Bp. XIII. (kender, faváz) Tervező: V.B.

Amikor első alkalommal egyeztetünk az építtetőkkel egy új családi ház tervezés kapcsán, rögtön felmerül a kérdés, hogy egy-, vagy kétszintes családi ház tervek jöhetnek szóba. Az a tapasztalatunk, hogy ötven-hatvan négyzetméternyi hasznos alapterület felett már érdemes elgondolkodni a kétszintes házon. Nyilván időnként előfordulnak olyan érthető szempontok, amik nem engedik (helyi szabályozás, akadálymentesség stb.), de energiatakarékossági és költséghatékonysági megfontolásból is előnyösebb a két szint. A fentieken túl kisebb telkeken – ahol jobban számít – a beépítettség is kevesebb maradhat a telek arányához képest.

(tovább…)

Kis családi ház tervek

Kis családi ház tervek

Kis családi ház tervek kenderből (moduláris) 40-63 nm

Olyan kis családi ház terveket is készítünk párhuzamosan többet is, amik azok számára lettek kitalálva, akiknek nincs szükségük nagy alapterületre. Az egyik ilyen egy moduláris kenderház terv, ami lehet egyszintes, egy szint plusz tetőteres, vagy akár horizontálisan bővíthető is. Ezeket a moduláris terveket úgy állítottuk össze, hogy minden szempontból a költségtakarékosságot szolgálják ki úgy, hogy a külsejük is teljesen vállalható legyen. Így lehetőséget adunk azoknak is, akik relatíve kicsit kevesebb tőkével rendelkeznek, de egy új kenderház előnyeit szeretnék élvezni. Az épület úgy lett megtervezve, hogy a későbbiek során akár szakaszosan bővíthető is legyen (40-63-90/100 nm).

(tovább…)

Magyar Építőművészet cikk

Nemrég abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy felkértek egy cikk megírására a Magyar Építőművészet című folyóirat most megjelent aktuális, tematikus számába. A téma „túlélési koncepciók”. Nyomtatásban most jelent meg, de online csak jóval később lesz elérhető. Akit érdekel, annak jószívvel javaslom, mert más, nagyon értékes írások is vannak benne.