Bevezető
Építészeti hitvallásomat fogalmaztam, írtam, amikor is kezembe került az egyik építtetőnk által már korábban ajánlott könyv, melynek címe: A magyar ház mágikus titka. Ennek már a fülszövegét olvasva is is úgy éreztem, hogy belőlem szól a szerző – Színia – nagyon tömören és lényegre törően, meg is fogalmazta helyettem amit nekem csak körülírnom sikerült:
„Van egy álmom…
Ebben az álomban Magyarországon olyan házak épülnek, amelyből teljesen egyértelműen kiderül, egy idegen számára, hogy csakis Magyarországon járhat.
Ezek a házak őseink tudása alapján, természetes anyagokból, a magyar térrendezés jól bevált szabályai szerint készülnek, és jó bennük élni.
Ezek a házak nem mediterrán házak, nem alpesi faházak, nem kínai pagodák és még csak nem is a kínai feng-shui elveit követik.
Nekünk, magyaroknak ugyanis olyan magas szintű építészeti, térrendezési hagyományunk és jelképrendszerünk van, amely minden utánzást fölöslegessé tesz, és amelyben az idegen elvek meghonosítása csupán zűrzavart okoz.”
Hiszem, hogy csak olyan házban élhetünk harmonikusan, ami összhangban van velünk, az évezredek óta magunkban legbelül hordozott kultúrával, az ősi értékekkel. Ennek a háznak mi, a benne élők is szerves részét képezzük. A ház ugyanis él. Minden olyan tulajdonsággal rendelkezik, amely az élőlényekre jellemző: születik, növekszik, anyagcserét végez, majd amikor elköltözik belőle a lélek, a földdel lesz egyenlővé. Ha nagyon figyelünk még akár a reinkarnációt is láthatjuk egyes esetekben. Amikor születik egy ház, akkor az éterben jelen lévő idea akar testet ölteni, amelynek mi (a megrendelők, a tervezők, a kivitelezők) közösen vagyunk hivatottak életet adni. Sokszor ez nem könnyű feladat, mint ahogy a születés sem, ami az édesanyának és a gyermeknek egyaránt komoly erőfeszítésbe kerül. Ez mindannyiunk közös erőpróbája is. Kiderül, hogy alkalmasak vagyunk-e így együtt, egy csapatként megtalálni a megoldást. Megoldás pedig mindig van. Legtöbbször nem látszik azonnal, hanem csak kis mozaikokban mutatja meg magát, aztán csak a végén döbbenünk rá, hogy milyen csodálatos alkotás született. A történet mégsem csak a házról szól. Itt emberek találkoznak, megismerik egymást, kicserélik gondolataikat részben a közös alkotás érdekében, részben azért mert jó együtt lenni olyanokkal, akik hasonló értékek szerint élnek. Aztán találkoznak más hasonló emberekkel is, majd egyszer már csak azt veszik észre, hogy közösséget alkotnak. Olyan közösséget, amely emberléptékű és emberközpontú. Olyan közösséget, ahol az emberek élő házakban laknak, amely beilleszkedik a környezetébe és annak szerves részét képezi anélkül, hogy kizsákmányolná azt. Olyan közösséget, ahol nem a profit dominál, hanem hogy mindenkinek legyen tiszta, természetes, egészséges élettere. Olyan közösséget, ahol felnőhet az a generáció, amely újra rendelkezik felelősségtudattal, helyreállítja a megbomlott egyensúlyt, amely tetteivel példát mutat a többiek számára és képes megtalálni újra a helyes utat.
Hozzászólás
