Az egyszerű ház előnyei és hátrányai

Egyszerű ház terve kenderből

Egyszerű ház terve kenderből

Ha valaki egyszerű ház építése mellett dönt, annak többféle oka lehet. Az egyik lehet, hogy muszáj az ár/érték arányt a végletekig kimerítenie, mert pl. nagy a család és fix a költségkeret. Az ilyen ember előtt is leborulok, mert az már sajnos nem mindennapi dolog, hogy valaki őszintén tisztában van a saját lehetőségeivel és nem akar többnek látszani. Ez egy kicsit már előre is vetíti a másikat, aki viszont már számomra sokkal érdekesebb, mert ő már eljutott odáig, hogy azért akar ilyet, mert az élete minden területén törekszik az egyszerűségre. Az egyszerű ház tehát annak a megnyilvánulása, ha valaki már nem akar többet elvenni a létezésről, mint amennyire feltétlenül szüksége van. (tovább…)

Gazdasági épületek, amikben laknak

Gazdasági épületek - az egyik belseje és képesek lakni is benne...

Gazdasági épületek – az egyik belseje és képesek lakni is benne…

Azt hiszem nem sok olyan építész van hazánkban, akinek a portfóliójában olyan számban szerepelnek a gazdasági épületek, mint az enyémben. Gondolom, hogy ez főleg annak köszönhető, hogy már pályám elején kihívásnak tekintettem, hogy minél több szokatlan anyagból tervezzek házakat, valamint kifejezetten vonzódom a nehezen megközelíthető építési helyszínekhez. Akik pedig ilyen helyszínekre akarnak építkezni, azok sok esetben képesek egy gazdasági épületben lakni. Én meg mindig felülök nekik… Nézzük meg, hogyan működik ez a gyakorlatban. (tovább…)

Építész tervező vs. ego

Építész tervező vs ego - ilyen tud lenni egy egomentes ház

Építész tervező vs ego – ilyen tud lenni egy egomentes ház

Az építész tervező szerepe nem mindenki számára tiszta. Az egy dolog, hogy a legtöbb esetben generáltervezőként is ő fogja össze a tervezési folyamatot, de van egy másik feladata is, amit sokan nem vesznek eléggé komolyan. Ez pedig az, hogy megvédje az építtetőt saját magától. Azt talán mindenki tudja, hogy az építész tervező feladata, a funkcionális működés és az esztétikus megjelenés biztosítása, de azt nem, hogy az ehhez vezető út nem mindig feltétlenül egyenes. Kezdő tervezőként sokszor rácsodálkoztam, hogy lehetett némely ház esetében ilyet tervezni, de aztán rájöttem, hogy nem biztos, hogy a kolléga rontotta el. (tovább…)

A családi ház építés pszichológiája

Családi ház építés

Családi ház építés

Egy családi ház építés a legtöbb embernek elég nagy pszichés megpróbáltatást is jelent, mégpedig többféle oldalról nézve is. Ilyenkor rengeteg félelemmel, hiedelemmel szembesül az építtető, amelyre néhány „tapasztalt” családtag még jól rá is tud erősíteni, aki épített már házat valamikor régen, vagy látott már ilyet. Ha esetleg még egy baba is van útban, vagy éppen születik – ami egyébként az egyik legcsodálatosabb dolog a világon – akkor ez még tetézni is tudja ezt az állapotot, mivel egy ilyen esemény egyébként is egy erősen felfokozott érzelmi állapotot jelent különösen a kismama részéről, de ez rendszerint kihatással van az apukára is, ami teljesen normális.

Minden családi ház építésnél az egyik legnehezebben feldolgozható dolog az építtető számára, hogy relatív rövid időn belül, hatalmas összegek cserélnek gazdát. (tovább…)

Az egyszerű ház tervek és a költséghatékonyság

Egyszerű ház tervek - kétszintes kenderház

Egyszerű ház tervek – kétszintes kenderház

Az egyszerű ház tervek a legjobb módjai a költséghatékony építkezésnek, mégpedig azért, mert ha okosan választjuk meg és hangoljuk össze a megfelelő rendszereket, akkor rengeteg anyagköltséget és munkadíjat lehet megtakarítani. Egy lakóház bekerülési költsége, már sokkal kevésbé múlik azon, hogy miből épül, mivel olyan energetikai és egyéb előírásoknak kell megfelelnünk, amik minden lakóháznak feltornászták a bekerülési költségeit. Itt nem csak a hőveszteségre/nyereségre kell gondolni, hanem az energiafelhasználás módjára is. Ez utóbbi – a gépészeti rész – az, ami leginkább megugrott az elmúlt években. (tovább…)