Földház az Őrségben

Földház - Az egyetlen és legértékesebb déli homlokzat

Földház az Őrségben – Az egyetlen és legértékesebb déli homlokzat

Ismét kiadtam egy földház tervét, ezúttal az Őrségbe. Ami viszont szokatlan volt, hogy jóval több egyenes fal van benne, mint azt ahogy a földházak tervezésénél megszoktam. Az építtetőim Bianka és Norbi voltak előzetes egyeztetésen az építési hatóságnál (utólag bevallották, hogy kicsit tartottak attól, hátha nem engednek egy ilyen házat), ott pedig azt mondták nekik, hogy még megmutatják a főépítésznek. (tovább…)

Így is lehet építkezni II. – földház építése a Kisalföldön

Földház falai a kőművesek után

Földház falai a kőművesek után: "Ilyen formában hagyták ott a kőművesek az épületet. Mivel az alsó két sort kiraktuk, máshol pedig jelöltük hogy milyen magasra épüljön a fal egyszerűen kirakták"

Újabb képeket kaptam Tamástól, aki nem tudom hogy sikerül neki, de mindenféle sár, szemét és építési törmelék nélkül építi a házát. Továbbra is érdemes figyelni a ház körüli makulátlan tisztaságot…

A ház Hegedűs Zsolt tervei alapján készül, amelyek tavaly készültek és jómagam is részt vettem elkészítésükben, mind az engedélyeztetési, mind a kiviteli fázisban. (tovább…)

Email küldés javítva

Többen jelezték, hogy nem működött az üzenetküldési lehetőség. Az utóbbi hetekben nagyon elfoglalt voltam, így csak most jutott időm a javításra. Kukáztam a régi formot és behelyeztem egy újat, ami úgy tűnik, sokkal jobb is.

Earthship videó

A minap találtam ezt a kis mozgóképet a neten a dombház fórum hozzászólásai között az eartship-ről, ami nem más, ami egy hulladékokból és újrahasznosított anyagokból épült önfenntartó ház. (tovább…)